Mohamed Merah toulouse-i merénylőt Algériában kívánja eltemettetni a családja - jelentette be hétfőn a hét ember haláláért felelős férfi egyik rokona. Dzsamel Aziri, Merah anyai nagybátyja elmondta, hogy Merah-t a család szándéka szerint az Algírtól 80 kilométerre lévő Médeában szeretnék eltemetni, ahonnan a merénylő édesapja is származik. Aziri szerint ennek nincsen akadálya, mivel ez egyszerű eljárásnak számít Franciaországban.
A 23 éves algériai származású férfi csütörtökön a lakásán zajló tűzharcban vesztette életét egy több mint 30 órás rendőri beavatkozásban azt követően, hogy március 11. és 19. között Montaubanban, illetve Toulouse-ban megölt hét embert, három ejtőernyőst, három zsidó diákot és egy rabbit.
Mohamed Merah bátyja korábban azt mondta a francia nyomozóknak: büszke rá, amit a testvére tett. Abdelkader Merah-t szombaton szállították Párizsba kihallgatásra, miután a rendőrség robbanóanyagot talált az autójában. A lelőtt lövöldöző barátnője őrizetben van, míg a testvérpár anyját szombaton szabadon engedték. A gyanú szerint Abdelkader az öccséhez hasonlóan kapcsolatban állt francia dzsihádista csoportokkal.
Mindent a toulouse-i merényletről egy helyen, itt talál.