Megemelné a bankadót Robert Fico

Vágólapra másolva!
A költségvetési hiány csökkentését nevezte a legfontosabb feladatának Robert Fico leendő szlovák kormányfő. A deficit csökkentést a többi között több szja-kulccsal és a bankadó emelésével akarja megoldani a következő szlovák kormány.
Vágólapra másolva!

"Akarjuk, vagy nem, csökkentenünk kell a költségvetés hiányát úgy, hogy az 2013-ban három százalék alá menjen" - mondta el Robert Fico a szlovák közszolgálati televízió egyik politikai vitaműsorában vasárnap. A leendő szlovák miniszterelnök szerint ezért a szlovák kormánynak több mint egymilliárd euró többletbevételt kell találnia 2013-ban. Hozzátette: "megvannak a saját receptjeik a hiány orvoslására".

A leendő szlovák kormány nem tervez áfaemelést, ehelyett a költségvetés bevételi oldalát a progresszív jövedelemadó bevezetésével (vagyis több szja-kulccsal) és a bankadó emelésével erősítené. "Progresszív adót vezetünk be minden 2750 eurónál magasabb havi jövedelemmel rendelkező személy számára" - jelentette ki Robert Fico. Hozzátette: el tudja képzelni, hogy a jelenlegi 0,4 százalék helyett 0,6-0,7 százalékra emelnék az úgynevezett bankadót.

Robert Fico elmondta, terveik közt szerepel az is, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok önkéntesen kiléphetnének a pénztárakból. Ha így döntenének, nyugdíjjárulékuk azon része, amely eddig a magánnyugdíjpénztárakba folyt, az állami nyugdíjbiztosítási rendszer első, úgynevezett szolidaritási pillérébe kerülne. Robert Fico a nyugdíjpénztárak befektetéseiről azt mondta: elképzelhetőnek tartja, hogy a kormány - az infláció szintjénél magasabb kamatért - kölcsönözne a nyugdíjpénztáraktól.

A leendő kormány tervei között az is szerepel, hogy a magányugdíj-biztosítóknak a jövőben kezességet kellene vállalniuk ügyfeleik betéteinek elértéktelenedéséért. Ez a garancia azt jelentené, hogy a nyugdíjpénztáraknak - amennyiben veszteségesek - meg kellene téríteniük az ügyfelek számára a veszteséget.

Eddig példa nélkül álló, széleskörű érdekegyeztetést tervez Robert Fico, szerdára ugyanis összehívta a szociális partnereket. A találkozóra a munkaadók és a munkavállalók több érdekképviseleti szerve mellett a Szlovák Tudományos Akadémia, a Városok és Falvak Társulása, valamint az egyházak képviselői is meghívót kaptak. "Azt szeretnénk, ha közösen próbálnánk meg formába önteni a kormány programjának prioritásait" - jelentette ki a leendő kormányfő. Robert Fico szeretné, ha a "Szolidaritás tanácsa" a kormány programjának megalkotását követően is érdekegyeztető fórumként működne.