Súlyos betegnek tartják Timosenkót német orvosok

Vágólapra másolva!
A hivatali hatalommal való visszaélés vádjával tavaly októberben hétévi börtönre ítélt volt ukrán kormányfő erős hátfájástól szenved, de lánya szerint a börtönben nem veszik ezt figyelembe.
Vágólapra másolva!

A Julija Timosenkót vizsgáló német orvosok megerősítették, hogy valóban súlyos a bebörtönzött volt ukrán miniszterelnök egészségi állapota - jelentette szerdán az ukrán hírügynökség. Az erős hátfájástól szenvedő Julija Timosenkót február 14-én vizsgálta meg a Karl Max Einhaupl professzor vezette német orvoscsoport, és később kanadai orvosok is jártak nála.

"Einhaupl professzor hivatalosan megerősítette, hogy Timosenko súlyosan beteg" - közölte Stefanie Winde, a berlini Charité kórház szóvivője a Szabad Európa rádiónak nyilatkozva. A szóvivő azonban titoktartási kötelezettségére hivatkozva nem kívánt részleteket elárulni a vizsgálat eredményeiről, és azt mondta, hogy egyelőre a végleges jelentés sem készült el.

A hivatali hatalommal való visszaélés vádjával tavaly októberben hétévi börtönre ítélt ellenzéki vezető ügyvédei szerint Timosenko állapota súlyos, nehezen tud járni. A börtönhatóságok elismerik, hogy Timosenkónak hátfájása van, de szerintük nincsen súlyos betegsége.

A volt miniszterelnök lánya a Szabad Európának szerdán adott interjúban azt mondta, hogy az elmúlt három hónapban rosszabbodott édesanyja egészségi állapota, és november eleje óta nem tud járni, erős hátfájdalmai miatt álmatlan éjszakái vannak. Jevhenyija Timosenko szerint január 6-án az édesanyja elájult, és két órán át nem tért eszméletre, de csak húszperces késéssel kapott orvosi segítséget, holott állandó videomegfigyelés alatt áll.

Jevhenyija Timosenko szerint édesanyja meghalhatott volna, mivel eközben vészesen leesett a vérnyomása, és 35 fokos volt a testhőmérséklete. Az egészségügyi miniszter ugyanakkor néhány napra rá cáfolta, hogy ez megtörtént volna - tette hozzá.

Kedden az ukrán ellenzék követelte a Timosenko mellé kirendelt orvosok elbocsátásá, szerdán pedig mintegy háromszázan tüntettek a Harkiv megyei, kacsanyivkai női börtön előtt a volt miniszterelnök szabadonbocsátását követelve. A Timosenko mögött álló Haza egyesület szerdán humanitárius segélyt - fogkrémet, fogkefét, sampont és 2,5 ezer könyvet - adott át a kacsanyivkai női börtönnek. A börtön vezetése az adományt azzal vette át, hogy a könyveket megvizsgálják, hogy lássák, a rabok rendelkezésére bocsáthatók-e.