Ha a világ nem is, Isten meghallja!

Vágólapra másolva!

Teljes káoszban, békefenntartók bazári forgatagában tartott népszavazást Észak-Koszovó szerb kisebbsége arról, hogy kér-e a koszovói albánok fennhatóságából. Az áramszünetekkel és méteres hótorlaszokkal küzdő, kettészakadt országrész lakóiban a tehetetlenség keveredik a visszavágásról szőtt álmokkal, és a helyi szerbek még igazi remény nélkül is összeálltak, hogy megmutassák az albánoknak és a világnak, hogy mit gondolnak.

Visnovitz Péter

Vágólapra másolva!

Szerbia Koszovó koszovói függetlenség

Az Ibar folyó északi partján, valószínűtlen formájú hegyek és méteres hótorlaszok szorításában jellegtelen kockaépület emelkedik. Ha nem hirdetné rajta a felirat cikornyás cirill betűkkel, hogy városháza, semmi nem különböztetné meg a tőle jobbra és balra álló, lepusztult blokkoktól. Pedig ez az épület szerda éjszaka szürreális eseménynek helyszíne volt. A betonblokk fehérre meszelt, szűk tárgyalójában néhány órára összesűrűsödött egy megkeseredett és reményvesztett nép, a koszovói szerbek minden dacos büszkesége.

Ez Szerbia - további képekért kattintson a fotóra!

Kosovska Mitrovicában járunk, Észak-Koszovó etnikailag kettészakadt központjában, ahol az egymással ölre menő szerbeket és albánokat csak az Ibar folyó jeges vize választja el egymástól. (Olvassa el a komment.hu cikkét a koszovói helyzetről!) Az északi, szerb oldalon, a városháza sötét lépcsőfordulóinak végében három alak szorong hatalmas szerb zászlók között a szűk teremben. A kosztümös, hidrogénezett hajú negyvenes nő, a kefebajszú, idős hivatalnok és a díjbirkózó alkatú kopasz férfi mobiltelefonra tapadva, fontoskodó arccal bújja az előttük kiterített táblázatokat.

Dva, tri, csetüri, pörögnek a számok a szinte némán mozgó ajkakon, aztán kész. A három ember kamerák és mikrofonok kereszttüzében tollal beírja az utolsó strigulákat és számokat a rubrikákba, majd miután mindenki elhallgat, a népszavazási bizottság elnöke, a kefebajszú Ljubomir Radovic diadalittas, komoly arccal kezdi darálni az adatok hosszú sorát: lakosság, részvétel, érvényesség. A lényeg, hogy mindenki, több mint 99 százalék ugyanarra szavazott. Az albán uralom ellen hadakozó szerbek elküldték az albánokat a jó édes anyjukba.

Ljubomir Radovic és Dalibor Milunevic - további képekért kattintson!

Nincs áram, de szeretjük

Az Európa egyik legszegényebb országának számító, függetlenségét 2008-ban egyoldalúan kikiáltó Koszovó északi csücskében kedden és szerdán ért eddigi csúcspontjára a szerb ellenállás. A Kosovska Mitrovicától északra található csücsökben tavaly nyár óta áthatolhatatlan betonbarikádok emelkedtek, határátkelőket gyújtottak fel, és a nemzetközi békefenntartókkal, köztük magyar katonákkal is összecsaptak a szerbek, hogy megtartsák ellenőrzésüket a térképen Koszovóhoz tartozó területen. Most pedig szavaztak, méghozzá egy meglehetősen provokatív kérdésről: "Elfogadja-e ön a Koszovói Köztársaság nevű intézmény létezését?"

Elfogadja-e ön a Koszovói Köztársaság nevű intézmény létezését? - további képekért kattintson!

Mivel a szavazást nem a koszovói kormány szervezte, eredményét sem az állam, sem a nemzetközi szervezetek nem tekintik hivatalosnak, jogi értelemben tehát nincs hatása Koszovó létére. Mégis, ahelyett hogy érdektelenségbe fulladt volna a konkrét eredménnyel nem kecsegtető kezdeményezés, kedden és szerdán is egymásnak adták a kilincset az emberek a kijelölt szavazóhelyeken. A választásra jogosultak több mint 75 százaléka ment el szavazni, és mindössze 69 embert voksolt arra, hogy Koszovó létezik - sorolta az adatokat Ljubomir Radovic.

A Koszovót megsemmisítő eredményre csak az vet árnyékot, hogy bár egész Koszovó létéről szólt, az 1,8 milliós lakosság 88 százalékát kitevő albánoknak nem volt szavuk benne. A szavazást csak abban a három északi megyében szervezték meg, ahol szinte mindenki szerb, az emberek a szerb választási névjegyzék alapján szavazhattak, a választási és szavazatszámláló bizottságban is csak szerbek voltak. A diadalmas győzelmi hangulatot pedig az vette el végleg, amikor az adatokat soroló bizottság elnyúló éjszakai tájékoztatóját váratlan áramszünet borította sötétbe, rövidre zárva az ünneplés perceit. "Látja, ez is nagyon jól mutatja, milyen a helyzet itt északon" - mondta az [origo]-nak a félbeszakadt sajtótájékoztató sötétjében a választási bizottság elnöke. "Nincs víz, nincs áram, nincs világítás, mindent belepett a hó. De ez akkor is a mi hazánk, szeretünk itt élni, és nem tágítunk, mert ez most is Szerbia."

Vásári káosz

Radovic szavai nem is jellemezhetnék jobban a kettészakadt Kosovska Mitrovicát. Miközben a folyón túlról délutánonként albán müezzinek éneke hallatszik át, a szerb oldalon, avagy az "északi városban" fejetlenség és káosz tölti be a szerb és a koszovói rendszer közti űrt. A város úgy fest, mint egy méteres hószőnyegből kinőtt, törvényen kívüli zsibvásár: minden második autó rendszámtábla nélkül közlekedik, még a főutcán is hótorlaszokat kell kerülgetni, közvilágítás alig van, a rendet pedig annyi különböző szervezet próbálja fenntartani, mint ha a háború után megszállt Berlin széttagolt zónái keveredtek volna össze egyetlen kerületbe.

Kosovska Mitrovica igazi kettészakadt város - további képekért kattintson a fotóra!

Zöld KFOR-dzsipek, fehér ENSZ-terepjárók, fekete koszovói rendőrautók és az EU azúrkék EULex rendfenntartóinak autói tülekednek a latyaktól bedugult nyomsávokon, de szerb rendőrök, EBESZ-dzsipek, US ARMY és olasz Carabinieri feliratú csendőrök is feltűnnek a lepusztult házak között. A lámpaoszlopokon, épületeken, óriásplakátokon pedig - mintha ezt a nemzetközi tarkaságot próbálná ellensúlyozni - mindenhol szerb zászlók, szerb címerek virítanak. "Nincs olyan, hogy Koszovói Köztársaság" - hirdeti a legtöbb, a népszavazáson való részvételre buzdító plakát. A szavazóhelynek kijelölt műszaki iskola ajtaján is rongyosra kopott szerb zászló leng, az épületre szerelt tábla szerint a Szerb Köztársaság tartományában vagyunk. Koszovónak Koszovó északi részén nyoma sincs.

"Itt születtem, itt élek, itt jártam iskolába, ide köt a szívem" - mondja az iskola kapujában Negon, egy tinédzserképű mitrovicai egyetemista, miután leadta szavazatát. "Tudom, hogy ettől a szavazattól Koszovó nem szűnik meg, de mindenki azt mondta, hogy attól még el kell menni" - teszi hozzá. Hogy jó lesz-e ettől az országnak, vagy nem, azt nem tudja, mindkettőről hallott már érveket. "De más lehetőségünk, más eszközünk nincs."

Isten meghallja

"Ennek a népszavazásnak három értelme van" - magyarázza a négyes szavazókör bizottságában ülő Ljubisa Petrovic, aki korábban a megyei közgyűlés elnökhelyettese volt. "Először is: Isten meghallja a döntésünket, még akkor is, ha a világ nem figyel rá. Másodszor: kiállunk azért, hogy senki idegen hatalom ne kötelezhessen minket Koszovó elfogadására, ha mi továbbra is Szerbiában akarunk élni. Harmadszor: demokratikus eszközökkel mutatjuk meg, hogy mit akarunk, és a demokratikus világnak ezt el kell fogadnia!"

Ljubisa Petrovic, a megyei közgyűlés volt elnökhelyettese - kattintson a fotóra!

Az [origo] által megkérdezett koszovói szerbek mind beismerték, hogy a renitens népszavazás nem fogja visszacsatolni őket Szerbiához, álmaik azonban rendre előtörtek a realizmus mögül. "A szavazással első lépésben bebizonyítjuk, hogy nem mi vagyunk a bűnözők ebben az őrült helyzetben, leleplezzük a koszovói kormány rólunk mondott hazugságait" - mondja egy másik szavazókör felügyelője, Lazar. Szerinte a Koszovót elutasító eredmény egy olyan fegyver lesz a szerbek kezében, amit később majd minden tárgyaláson, minden konfliktusban elővehetnek.

A koszovói politikai vihar ugyanakkor egyben a szerb nagypolitika játékszere is - ismeri el. A belgrádi szerb ellenzék karolta fel Koszovó ügyét, amely azzal vádolja a mostani kormányt, hogy koncként odaveti a Koszovót az albánoknak, hogy az EU-nál jó pontokat szerezzen. A téma aktuális, mert tavasszal Szerbiában választások lesznek, és Lazar bízik benne, hogy az ügyük elér odáig. "A kormánynak valóban mennie kell Koszovó érdekében, és ha ez a népszavazás segít ebben, azzal is közelebb kerülünk a megoldáshoz" - mondja. A férfi szerint nem lehetetlen, hogy egyszer egész Koszovót visszacsatolják Szerbiához. "Most a Nyugat támogatja az albánokat, de nem biztos, hogy ez mindig így lesz. Az albánoknak vissza kell majd adniuk azokat a házakat, értékeket, amit az elűzött szerbek építettek és ők elvettek. Most nem élünk normális életet, de egyszer talán még én is fogok a folyó túloldalán élni" - mondja.

A gyűlölet az eszmének szól

Az albánok iránti ellenszenv ott van a levegőben. "Hogy megértsd az okát, vissza kell utaznod száz évet a történelemben" - magyarázza Lazar. Szerinte ez az egész a területről szól, Koszovó ugyanis a történelmi Szerbia szíve volt, mostanra viszont ellepték az albánok. "Már van egy országuk, Albánia, de egy másodikat is akartak, és tőlünk lopták el" - mondja. Régen együtt éltek, ha nem is barátként, de szomszédokként, az illegálisan bevándorló albánok és a népszaporulat aránytalanságai azonban felborították az egyensúlyt. Az 1999-es háború óta pedig az együttélés egyszerűen nem megy.

Lazar szeretne egyszer még a folyó túloldalán élni - további képekért kattintson!

"A bombázások után a szomszédomat is albán terroristák ölték meg a saját házában, a mészárlás után a lakás minden szobáját vér borította" - mondja Lazar. A szomszéd anyját kikötözték egy székhez, hogy nézze végig a fia halálát, aztán az asszony is belehalt a traumába - meséli. Elismeri, hogy nem minden albán ilyen, a mostani albán szomszédjával például jóban van, a kenyeret is tőle veszi. "A gyűlölet nem az embereknek szól, ugyanolyan emberek vagyunk. A gyűlölet az eszméknek szól. Az AIDS-es embert sem gyűlöljük, de az AIDS-et magát igen" - magyarázza a viszályt.

A szavazóhelyiségekben a szerb szavazócédulák mellett mindenhol vannak albán nyelven írt cédulák is, de a bizottságok szerint albánok alig jöttek szavazni. A többség már a szerb választási jegyzékbe sem vétette fel magát, mert szabotálják a népszavazást. Aki mégis szeretne szavazni, az a szerbek szerint fél, hogy a többi albán megbélyegzi: szerda délig kevesebb, mint egy tucat albán szavazott az [origo] által meglátogatott szavazókörökben. Albán területeken, a folyó túloldalán pedig nem is volt szavazóhelyiség: oda a szerbek nem mertek átmenni - mondják nevetve a felügyelők.

Koszovói riportunk következő részében arról olvashat, hogyan élik meg a függetlenséget az albánok és milyen problémákkal szembesülnek a rendfenntartók a megosztott országban.