Mesével etethette a berlini rendőröket a vadonból előkerült fiú

Vágólapra másolva!
Már nem hisznek annak a fiúnak, aki tavaly ősszel azzal sétált be a berlini városházára, hogy egy erdőben élt öt évig apjával, akinek halála után döntött úgy, segítséget kér. A berlini rendőrök szinte minden állítását ellenőrizték, semmit sem találtak.
Vágólapra másolva!

"Mentális problémái" vannak - állapították meg a német hatóságok arról a fiúról, aki tavaly szeptemberben jelent meg a berlini városházán egy hátizsákkal és egy hálózsákkal, és csak angolul beszélt. Azt állította magáról, hogy anyja meghalt egy autóbalesetben, és utána egy erdőben élt öt évig az apjával, aki azóta szintén elhunyt, eltemette, majd ezután gyalog jutott el Berlinig. Ezeken, nevén és születésnapján kívül semmi másra nem emlékszik.

"Szó sincs erdőről, sem sírról, sem autóbalesetben elhunyt anyáról. Már csak úgy tekintenek rá, mint egy szerencsétlenre" - idézett a Telegraph brit lap egy német rendőrségi forrást. A hatóságok hat hónap vizsgálat után úgy vélik, egy egyszerű fantasztáról van szó. Pedig nagy erőket mozgósítottak, hogy tisztázzák az ügyet, a fiú szinten minden állításának igyekeztek utánanézni.

Feltúrták cseh-német határvidéken fekvő Harz-hegység, illetve Türingia erdőit, de sehol sem találták meg sem az apa holttestét, sem nyomokat arról, hogy a család ott táborozott volna. A ritkán lakott, Berlintől gyalog kétheti járóföldre fekvő erdőségekben sejtették ugyanis leírása alapján azt a helyet, ahol élhetett apjával. A nála lévő sátor ráadásul feltűnően jó állapotban volt ahhoz képest, hogy elvileg öt éven keresztül használták egy erdőben, és a fiú is ápolt volt, jól táplált és tiszta.

A nyomozók nem álltak meg az erdők ellenőrzésénél. Megvizsgáltak minden németországi autóbalesetet, az elmúlt egy évtizedben, amelynek volt nő áldozata, de egyetlenegyet sem találtak, ahol az áldozat neve Doreen lett volna (a fiú azt mondta, így hívták az anyját).

Szinte minden elveszett emberről szóló adatbázist átnéztek, amit csak elértek a világban, egyikben sem találták meg a fiút. "Egyetlen külföldi rendőrségen sem ismerték fel. Számos, elveszett gyerekét kereső szülő fordult a berlini rendőrséghez abban a reményben, hogy Ray talán az ő gyereke, de a DNS-tesztek nem mutattak egyezést" - mondta a brit lapnak egy rendőrségi szóvivő.

A fiú jelenleg állami gondozásban van, és teljesen elzárkózik a nyilvánosság elől. Azt is mindig ellenezte, hogy lefényképezzék és közétegyék képét, abban a reményben, hogy hozzátartozói esetleg felismerik, és jelentkeznek.

Sokan emiatt azt gyanítják, hogy egy EU-n kívüli országból érkezett, jobb életkörülmények és munkalehetőségek miatt jött Németországba. Ray azt állítja, júniusban tölti be a 18. életévét, de hogy ezt honnan tudja, azt nem tudni. Ahogyan azt sem, hogy mit kezdenek vele a német hatóságok. Származási helyének ismerete nélkül ugyanis nincs hova kiutasítani, és ha bebizonyosodik, hogy valóban szellemi fogyatékos, akkor az államnak kell továbbra is gondoskodni róla.

Korábban is történt már több hasonlóan rejtélyes eset, közöttük volt egyértelmű átverés is. 2005-ben találtak egy brit tengerparton egy ügyesen zongorázó, ám csak rajzzal komunikáló férfit, aki csak négy hónap után szólalt meg. Ekkor derült ki a rejtélyes zongoravirtuózról, hogy egy bajor fiatalember. A férfiról a Mirror brit bulvárlap azt állította, hogy szimulált a némasággal, és az egész ügy átverés volt, de ő és szülei is kitartottak a mellett, hogy idegösszeomlása volt, és egy időre elvesztette emlékezetét és beszédkészségét.

2008-ban pedig egy a tengeren 2002-ben eltűnt brit kajakos került elő semmire sem emlékezve. Róla viszonylag hamar kiderült, hogy feleségével együtt követett el biztosítási csalást, és még gyermekeik sem tudtak arról, hogy saját házukban bújkál. Hat év börtönre ítélték, de jó magaviselete miatt már ki is szabadult.