Vágólapra másolva!
Aknát robbantottak konvoja mellett, majd tüzet nyitottak az abház elnökre ismeretlen támadók szerdán. Az elnök túlélte, két testőre meghalt. Ez volt a hatodik merényletkísérlet ellene.
Vágólapra másolva!

Automata fegyverekkel, gránátvetőkkel és egy nagy erejű pokolgéppel próbálták szerdán megölni ismeretlen támadók Alekszander Z. Ankvab abház elnököt. A Moszkva támogatását élvező, Grúziából 1993-ban kivált szakadár köztársaság vezetője sértetlenül úszta meg a támadást, de két testőre életét vesztette, egy pedig súlyosan megsebesült - jelentette a BBC brit közszolgálati csatorna hírportálja.

Az elnököt szállító konvoj mellett reggel fél kilenc körül robbant egy gyalogsági akna, majd ismeretlen támadók tüzet nyitottak a járművekre a Guaduta és Szuhumi közötti úton. Egy autót teljesen megsemmisítettek.

Ankvabot tavaly választották elnökké elődje, Szergej Bagaps halála után, ez volt a hatodik merényletkísérlet ellene.

Abházia 1999-ben kikiáltott függetlenségét csak kevés - jórészt az orosz befolyási övezetben lévő - állam ismeri el. A terület hovatartozása Dél-Oszétiával együtt vita tárgya Oroszország és Grúzia között. Dél-Oszétia miatt 2008-ban rövid háborút is vívott egymással a két ország, a viszonyuk azóta is feszült.