Sarkozy ismét elindul a francia elnökségért

Vágólapra másolva!
Nicolas Sarkozy francia államfő hivatalosan is bejelentette, hogy indul a két hónap múlva esedékes francia elnökválasztáson. A felmérések szerint Sarkozy kikapna kihívójától, a szocialista Francois Hollande-tól.
Vágólapra másolva!

Nicolas Sarkozy francia államfő szerdán este hivatalosan bejelentette, hogy ismét elindul az elnöki székért az alig több mint két hónap múlva esedékes elnökválasztáson. "Igen, jelöltetem magam az elnökválasztáson" - válaszolta a 2007-ben öt évre megválasztott konzervatív köztársasági elnök a műsorvezető kérdésére a TF1 kereskedelmi televízió esti híradójának stúdióvendégeként. Az államfő azzal indokolta döntését, hogy az elmúlt három évben az egymást követő, példa nélküli válságok nyomán olyan helyzet alakult ki Franciaországban, Európában és a világban, hogy ha nem kérné újra a franciák bizalmát, az olyan lenne, mintha elhagyná a posztját. A köztársaságielnök-választás első fordulóját április 22-én, a második fordulót pedig május 6-án tartják Franciaországban.

Sarkozy magát "egy olyan hajóskapitányhoz" hasonlította, akinek a "hajója hatalmas viharba" került, s ezért úgy vélte, hogy hivatalban lévő elnökként most több kötelessége van, mint joga. "Van mit mondanom a franciáknak, vannak javaslataim" - hangsúlyozta az államfő, hozzátéve, hogy már hetekkel ezelőtt meghozta a döntését arról, hogy ismét megméreti magát. A köztársasági elnök "az erős Franciaországot" tűzte jelszavára, s jelezte, hogy kampányának központi gondolata az lesz, hogy "visszaadja a népnek a szót". Elismerte, hogy a gazdasági és a pénzügyi válság megakadályozta abban, hogy végigvigye azokat a reformokat, amelyeket célul tűzött ki mandátuma elején. "Nem lehet mindent megcsinálni öt év alatt, három éve példátlan erejű válságok sorozatát szenvedjük el" - fogalmazott.

Ha ma tartanák az elnökválasztás első fordulóját, a felmérések szerint Sarkozy a szavazatoknak csak 25 százalékát kapná meg; 30-34 százalékával a második fordulóban is hatalmas vereséget szenvedne Francois Hollande szocialista jelölttől, aki 57-60 százalékkal győzne. Sarkozy a közvélemény-kutatási adatok által jelzett tendencia miatt gyorsította fel kampányát, amelyet eredetileg csak márciusban kívánt elindítani. Még a közelmúltban is olyan népszerűtlen intézkedéseket jelentett be - egyebek mellett áfaemelést - amellyel azt kívánta bizonyítani, hogy az utolsó pillanatig felelős elnökként irányítja az országot.