Kiskorúakat zaklattak az ENSZ munkatársai Haitin

Vágólapra másolva!
Kiskorúakkal szembeni szexuális visszaéléssel gyanúsítják az ENSZ két alkalmazottját. A világszervezetet felháborították a történtek, és vizsgálatot indított. Nem először kell hasonló ügyet megoldania.
Vágólapra másolva!

Vizsgálatot indított az ENSZ két alkalmazottja ellen kiskorúak feltételezett szexuális zaklatása miatt. Martin Nesirky, a világszervezet szóvivője közölte, hogy a visszaéléssel gyanúsított tisztségviselőket a vizsgálat idejére felfüggesztették a munkavégzés alól. A szóvivő hangsúlyozta: az ENSZ-t felháborították a történtek, és nagyon szigorúan kivizsgálják a szóban forgó két ügyet. Az egyik eset a haiti fővárosban, Port-au-Prince-ben, míg a másik Gonaives-ben történt. Azt nem közölte a szóvivő, hogy milyen nemzetiségűek a gyanúsítottak, és további részleteket sem árult el az esetekről.

Nem ez az első alkalom, hogy a világszervezet haiti missziójára árnyék vetül. Tavaly szeptemberben Uruguay hazarendelte a földrengés sújtotta országból az ENSZ szolgálatában álló békefenntartóinak egy részét, miután kiderült, hogy közük volt egy helyi fiatal férfi szexuális zaklatásához. A szervezet kéksisakosait ezenkívül tavaly az a vád is érte, hogy ők a felelősek a karibi országban kirobbant kolerajárványért.

Tavaly több tüntetésen követelték az összes ENSZ-dolgozó távozását Haitiról. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2011 októberében mintegy háromezer rendőr és katona kivonásáról döntött, csökkentve a szervezet küldötteinek létszámát a 2010. januári katasztrofális földrengés előtti szintre. ENSZ-csapatok először 2004-ben léptek Haitira, a Jean-Bertrand Aristide elnök elűzését követően kialakult belpolitikai válság kezelésére.

Az ENSZ zéró toleranciát hirdetett a szexuális zaklatás ellen, és ennek érdekében új viselkedési kódexet is bevezetett a világ minden táján szolgáló több mint 110 ezer békefenntartójának.