A Fideszt bíráló amerikai professzorral is vitázik a washingtoni nagykövet

Vágólapra másolva!
Szapáry György washingtoni magyar nagykövetnek címzett levél jelent meg Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdásznak a New York Times napilap internetes oldalán vezetett blogjában. A bejegyzést Kim Lane Scheppele, a Princeton egyetem professzora írta válaszként Szapáry neki küldött levelére, az abban foglalt, neki címzett kritikákra reagálva. Az írás bírálja a Fidesz által kialakított új alkotmányos berendezkedést.
Vágólapra másolva!

A magyar alkotmányos rendszert másfél évtizede kutató Scheppele december 19-én írt Krugman felkérésére egy hosszabb posztot arról, hogy a magyar kormánytöbbség intézkedései szerinte gyengítik az alkotmányos demokráciát (a professzorral készült, három nappal korábbi interjúnkat itt olvashatja).

A mostani bejegyzésből kiderül, hogy Szapáry György, aki karácsonykor olvasói levélben vitatkozott Krugmannak a New York Times véleményoldalán megjelent, a Fidesz-kormányt ugyancsak élesen bíráló publicisztikájával, Scheppele elemzésére is válaszolt, de ez a levél eddig nem volt ismert (Krugman egy Magyarországgal foglalkozó angol nyelvű blog kommentjéből linkeli).

Szapáry téves értelmezésekre és ténybeli tévedésekre hívja fel Scheppele figyelmét. Elhamarkodott, érzelmileg motivált véleménynek nevezi a professzor azon állítását, hogy az új választási rendszer a Fidesznek kedvez, és visszautasítja azt az előfeltevést, hogy az új Költségvetési Tanács, valamint az új bírósági igazgatási rendszer révén a magyar bírók politikai eszközként lesznek felhasználhatók. Azt állítja, hogy a 2010-es választások előtt a magyar pártok között "hosszú ideje fennálló konszenzus" volt arról, hogy az alkotmány jelentős változtatásra szorul.

Scheppele viszontválaszában számos kérdést tesz fel Szapárynak - így például azt, hogy tud-e idézni olyan nyilatkozatokat, amelyek az említett, állítólagos konszentust bizonyítják, illetve olyanokat, amelyek arról tanúskodnának, hogy a Fidesz egyértelműen új alkotmány megalkotását ígérte.

Mivel Szapáry szerint vannak olyan szakértők, akik úgy gondolják, a választási körzethatárok újrarajzolása nem a Fidesz érdekeinek megfelelően történt, Scheppele azt kéri, a nagykövet nevezze meg az ilyen eredményre jutó elemzéseket. Egyútal emlékeztet rá, hogy a Haza és Haladás (Bajnai Gordon volt miniszterelnök alapítványa) által, nyilvános módszertannal elvégzett szimulációk alapján az elmúlt három választás mindegyikét a Fidesz nyerte volna az új rendszerben.

A bírósági rendszerbe beépített, a függetlenséget biztosító garanciák hiányára és a független intézmények (Legfőbb Ügyészség, Országos Bírói Hivatal, Költségvetési Tanács) élére egypárti támogatással kinevezett, megnövelt hatalmú vezetőkre utalva felteszi Szapáry Györgynek azt a kérdést is: vajon fairnak érezné-e ezeket az intézkedéseket, ha nem a kormányzó párthoz tartozna?