Engedély nélküli gélt használt a mellimplantátumok gyártója

Vágólapra másolva!
Engedély nélküli, de az alapító szerint biztonságos szilikongélt használtak annál a francia cégnél, amelynek a mellimplantátumai szokatlanul nagy arányban szakadtak ki. A vállalat ellen nyomozás folyik.
Vágólapra másolva!

Ügyvédje közvetítésével elismerte a szakadásveszélyes mellimplantátumokat gyártó francia cég alapítója, hogy engedély nélküli, de nem toxikus szilikongélt használtak. Jean-Claude Mas csődbe ment vállalatát, a Poly Implant Prothese-t (PIP) bezárták, és termékei forgalmazását betiltották 2010 áprilisában, miután kiderült, hogy nem engedélyezett szilikongélt használtak hozzá, amely szokatlanul nagy arányú szakadást okozott az implantátumban.

Yves Haddad, a 72 éves alapító ügyvédje elmondta, hogy kliense otthon volt, Dél-Franciaországban. Mas nem tud megjelenni a nyilvánosság előtt gyenge egészségi állapota miatt. Korábban az Interpol körözést adott ki ellene.

Haddad közlése szerint Mas elismeri, hogy engedély nélküli szilikongélt használtak, de meggyőződése, hogy az biztonságos. "Nem bizonyított", hogy az implantátumok nagyobb valószínűséggel szivárognának - tette hozzá.

A PIP kétféle szilikongélt használt, az egyik az amerikai Nusil cég engedélyezett terméke, a másik saját készítésű, az előbbi árának csupán az ötödébe kerülő gél. Haddad hangsúlyozta, hogy ez a gél kémiailag azonos a Nusil által gyártottal.

A PIP ellen nyomozás folyik, ennek során már 15 embert meghallgattak. A perre várhatóan jövőre kerül sor. A Mas által alapított cég Európában és Dél-Amerikában nők tízezreit látta el implantátumokkal.

Molnár Csaba, a plasztikai és égéssebészet országos szakfelügyelő főorvosa szerint nincs kimutatható összefüggés a felderített daganatos esetek és a PIP-implantátumok között. Elővigyázatosságból ajánlott a PIP-mellimplantátumok cseréje, minden más megalapozatlan állítással indokolatlanul keltenek pánikot az érintett nők körében.