Sűrű hóesésben kezdődött Kim Dzsong Il temetése

zokogó katonák Kim Dzsong Il temetésén Észak-Koreában
Vágólapra másolva!
Könnyezve kísérte apja, Kim Dzsong Il koporsóját Kim Dzsong Un a december közepén elhunyt észak-koreai vezető kétnapos temetési szertartásának szerdai kezdetén. A temetés pontos menetét nem közölték, külföldi delegációkat nem hívtak meg. A végső búcsú csütörtök délután lesz.
Vágólapra másolva!

Szerdán sűrű havazásban kezdődött Kim Dzsong Il észak-koreai vezető temetési szertartása. A december 17-én elhunyt politikustól kétnapos, nagyszabású szertartás keretében vesznek búcsút.

Az állami televízióban élőben közvetítik a gyászmenetet. A felvételek tanúsága szerint katonák és gyászolók tízezrei állnak sorfalat a Kim Dzsong Il fényképét, illetve koporsóját szállító, a havas utakon lépésben haladó fekete pompaautók mellett. Az egyik felvételen látható, ahogy a kocsi jobb oldalán Kim Dzsong Il harmadik fia, az ország vezetését apjától átvevő Kim Dzsong Un lépked, a kocsi túloldalán nagybátyja, Ri Jong Ho halad. Utóbbi várhatóan komoly szerepet játszik majd az ország irányításában a húszas éveinek végén járó, politikailag tapasztalatlan Un mellett.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=6pNcnTO8WLidjvAe

Fia kísérte Kim Dzsiong Il koporsóját

A temetés pontos forgatókönyvét nem adták ki előre, és külföldi vendégeket sem hívtak meg az észak-koreai hatóságok. A BBC szerint hatalmas pompára, és az ország katonai erejének fitogtatására lehet számítani a szertartáson. Csütörtökön délben pedig háromperces országos néma csendet terveznek, amelynek végén megszólaltatják a vonatok és a hajók kürtjeit, ekkor veszi kezdetét a végső búcsúzás.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=zlfm8cIqnvMXhRXR

Zokogó katonanők siratják a "Kedves Vezetőt"

A rendkívüli alkalomból Phenjan hazarendelte a különleges engedéllyel külföldön dolgozó észak-koreaiakat, akiknak kedd reggelig kellett hazatérniük a Joongang Daily dél-koreai lap szerint. A lap szerint a temetésre kamionokon szállítottak virágokat Kínából. A kínai-észak-koreai határt kedden 200 kamion lépte át.