Újabb vérontás akadályozza a szíriai béketeremtést

Egyre nagyobb a nyomás Bassár el-Aszad szíriai elnökön, szíriai zavargások, felfüggesztett arab liga tagság
Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy az Arab Liga által delegált megfigyelők érkeztek az országba, hogy ellenőrizzék a vérontás leállítását, civil szervezetek újabb halálos kimenetelű támadásról jelentettek.
Vágólapra másolva!

Legalább tizenhárman meghaltak egy támadásban a szíriai Homszban - jelentette egy civil jogvédő szervezet. A szíriai ellenzék a BBC szerint arra kérte a nemrég az országba érkezett külföldi megfigyelőket, hogy látogassanak el a városba. A helyi lakosok 23 halottról számoltak be.

A megfigyelők éppen azért érkeztek Szíriába, hogy közvetítésükkel leállítsák az agressziót. A BBC tudósítója azt mondta, a város meglátogatása jó próbája lesz a missziónak, mivel utána kiderül, mennyire mozoghatnak szabadon a megfigyelők.

Eddig mintegy ötezer áldozattal járt a vérontás, a legutóbbi akció pedig abban a városnegyedben történt, amelyet állítólag kormányerők zártak körbe. Aktivisták szerint gépfegyver- és aknavetőtűz ölt meg többeket.

A megfigyelők az Arab Liga közvetítésével mehettek az országba, miután Damaszkusz aláírta a szervezet válságtervét. A megállapodás része volt azonban a kormánycsapatok kivonása is a forrongó városokból.

A szíriai lázadásról szóló híreinket itt olvashatja el.