Több tízezer látogató kereste fel Betlehemet

Vágólapra másolva!
Több mint százezer látogató kereste fel a palesztin területen fekvő Betlehem városát, Jézus születésének a hagyományos hit szerinti helyszínét. Az éjféli misét celebráló jeruzsálemi pátriárka a közel-keleti helyzetről és beszélni fog, és a palesztin államiság kérdése is szóba kerül.
Vágólapra másolva!

Zarándokok, turisták és helyi keresztények ezrei keresték fel szombaton a ciszjordániai Betlehemet, Jézus születésének a hagyományos hit szerinti helyszínét. A BBC szerint 120 ezren látogatták meg a várost, 30 százalékkal többen mint tavaly. Sok látogató a belvárosi Jászol-terén gyűlt össze egy 15 méteres karácsonyfa körül, ahol egymást fényképezik és napfürdőznek. A nap fő eseménye az éjféli mise lesz, amelyet a Születés Templomában tartanak.

"Minden évben megnézem a betlehemi karácsonyt a TV-n keresztül, de személyesen itt lenni más - mondta az AP hírügynökségnek egy amerikai turista. A BBC szerint az éttermekben és üzletekben relikviákat árulnak, például olajbogyófából faragott vallási szobrokat.

Karácsonyi beszédében Fuád Tval jeruzsálemi pátriárka radikális változásokat szorgalmaz a Közel-Keleten, és arra szólítja fel a vallások vezetőit, ne maradjanak közömbösek a régió népeinek sorsa iránt. Az éjféli istentiszteleten elhangzó beszédet a jeruzsálemi latin patriarchátus tett közzé előzetesen a honlapján. A közlés szerint a pátriárka kiemelten méltatja majd Mahmúd Abbász palesztin elnöknek "a közel-keleti békéért tett következetes erőfeszítéseit, amelyek legfőbb célja egy palesztin állam megteremtése". A palesztin államiságról itt olvashat bővebben.

Victor Batarseh, Betlehem polgármestere reményét fejezte ki, hogy az idei ünnepekkel közelebb kerülnek ahhoz, hogy megvalósuljon a palesztin államiság megteremtése. "Ezt a karácsonyt azzal a reménnyel ünnepeljük, hogy a közeljövőben megszerezzük a jogot az önrendelkezésre, a jogot a saját demokratikus, világi állam megteremtésére Palesztina földjén. Éppen ezért olyan egyedi a mostani karácsony" - tette hozzá a város elöljárója.

Az 50 ezres lélekszámú Betlehemben a keresztények elvesztették többségüket, a lakosok kétharmada muzulmán.