Hatvannál is többen haltak meg egy bagdadi merényletsorozatban

Hatvannál is többen haltak meg egy bagdadi merényletsorozatban, Irak
Vágólapra másolva!
Összehangolt támadást követtek el az iraki fővárosban. Tucatnyi helyszínen robbantak pokolgépek, több helyen egymás után több is.
Vágólapra másolva!

Legalább 63-an meghaltak, és 85-en megsebesültek Bagdadban, amikor csütörtök reggel robbanássorozat rázta meg az iraki fővárost. A BBC beszámolója szerint összehangolt támadásról lehet szó, a város 13 helyén lépett működésbe pokolgép. Több helyen egymás után kétszer is volt robbanás, ami arra utal, hogy az elkövetők az első detonáció után menteni érkezőket is megcélozták.

Irakban - ahonnan egy hete vonultak ki az amerikai erők - napok óta heves politikai csatározások folynak, miután a hatóságok letartóztatási parancsot adtak ki a szunnita alelnök, Tárik al-Hasemi ellen, akit terrorizmussal gyanúsítanak. A parlament szunnita tagjai (a legnagyobb frakció a törvényhozásban) bojkottálják a törvényhozási munkát, és a hatalom kisajátítására tett kísérlettel vádolják Núri al-Máliki kormányfőt.

Maga al-Hasemi tagadja a vádakat, és az ország kurdok lakta részére menekült. Ott egyelőre védelmet élvez, noha a kormányfő felszólította a kurdokat a kiadására.

Forrás: AFP/Sabah Arar
Robbanások miatt megrongálodott autók Bagdadban