Elfogatóparancs az iraki alelnök ellen

Vágólapra másolva!
Terrorizmus-ellenes törvények megsértésének gyanúja merült fel az alelnökkel szemben, akinek megtiltották, hogy elhagyja az országot.
Vágólapra másolva!

Az iraki igazságügyi bizottság hétfőn elfogatóparancsot adott ki a szunnita-arab iraki alelnök, Tariq al-Hashemi ellen - írja a BBC csatorna online oldala. A lap úgy tudja: a terrorizmus-ellenes törvények megsértésének gyanúja merült fel a politikussal szemben. A döntést megelőzően néhány testőre azzal vádolta meg az alelnököt, hogy terrorista szervezettel állhat kapcsolatban - mondta a belügyminisztérium szóvivője a Reuters hírügynökségnek. A testőrök közül többet letartóztattak, Hasheminek pedig még korábban megtiltották, hogy elhagyja az országot.

Az Irakíja állami tévécsatorna hétfőn bemutatott egy felvételt, amelyen néhány férfi azt állította, hogy ők Hasemi testőrei, és hogy az alelnök hivatalától pénzt kaptak gyilkosságok végrehajtásáért.

Csaknem kilenc évvel az iraki háború kezdete után, vasárnap reggel az utolsó amerikai katona is elhagyta az arab országot. katonák ujjongtak, összeütötték öklüket, ölelgették egymást az örömtől és a megkönnyebbüléstől. A kivonulás után csak 157 kiképző és egy tengerészgyalogos alakulat maradt Bagdadban az amerikai nagykövetség védelmére.

A hivatalosan "Iraki Szabadság Hadművelet" nevű akció 2003. március 20-án kezdődött. George W. Bush amerikai elnök, illetve a vele szövetséges brit miniszterelnök, Tony Blair azzal vádolta Szaddam Husszein iraki diktátort, hogy tömegpusztító fegyvereket rejteget. Az ország megszállása után ezeket nem sikerült megtalálni. A később elvégzett vizsgálatok alapján az amerikai és brit hírszerzés is tisztában volt azzal, hogy Husszeinnek nincsenek harctéren bevethető tömegpusztító fegyverei.

Az amerikai erők a veszteségeket összesítő icasualities.org oldal adatai szerint 4484 katonát vesztettek, a britek 179-et, míg az egyéb szövetségesek 139-et (köztük a magyar Nagy Richárd szakaszvezető, akinek járműve mellett bomba robbant 2004-ben). Az iraki polgári lakosság veszteségei ennél sokkal nagyobbak: az iraqbodycount.org című oldal legalább 104 ezer dokumentált áldozatról tud, a WHO, az ENSZ egészségügyi szervezete 151 ezerre becsüli a halottak számát. 2007-ben naponta átlagosan 73 ember halt meg Irakban öngyilkos merényletek, autókba rejtett bombák vagy tűzharcok következtében