Kilencen meghaltak a Tahrír téri összecsapásokban Kairóban

Vágólapra másolva!
Szombat hajnalra csak átmenetileg sikerült a rendfenntartó erőknek az ellenőrzésük alá vonni a kairói Tahrír teret, ahol a zavargássá fajult tüntetésen kilencen meghaltak és csaknem háromszázan megsebesültek. A zavargások ismét kiújultak, az egyiptomi kormányfő szerint az országban már nem forradalom, hanem ellenforradalom zajlik.
Vágólapra másolva!

Néhány órás viszonylagos nyugalom után kiújultak az erőszakcselekmények Kairóban. A kormányzati épületek körzetében a tüntetők köveket és benzines palackokat hajigálnak. A központi Tahrír tér fölött sűrű fekete füstoszlop gomolyog, feltehetően a tüntetők sátrai kaphattak lángra. Egyes tüntetők szerint katonák hatoltak be a térre, hogy kiszorítsák a demonstrálókat. A katonák lezárták a térre vezető utakat is. Egyes beszámolók súlyos összecsapások törtek ki a téren tiltakozók és a rendfenntartók között.

Kamál Ganzúri kormányfő egy sajtóértekezleten kijelentette, ami most folyik Egyiptomban már nem forradalom, hanem ellenforradalom. Ganzúri szerint a népfelkelők közé olyan elemek furakodtak, akik nem Egyiptom javát akarják.

A pénteki, éjszakába nyúló tüntetésen a szombat délelőtti információk szeirnt nyolc ember halt meg és 299 megsebesült az egyiptomi fővárosban, amikor a tüntetők összecsaptak a biztonsági erőkkel - közölte szombaton az egyiptomi egészségügyi minisztérium. Az Associated Press nemzetközi hírügynökség jelentése szerint több száz tüntető kövekkel és tűzbombákkal dobálta meg a rendőröket, akik szintén kövekkel és vízágyúkkal válaszoltak a közeli parlament épületénél. A rendfenntartó erők szombat hajnalra ellenőrzésük alá vonták a leghevesebb tüntetések helyszínét, a kormány székházának a környékét, ahol az éjszakai órákig tartott a rendőrség és a katonai kormányzat menesztését követelők összecsapása. Magyar idő szerint szombat este az amerikai Fox csatrona az hírügynökségre hivatkozva kilenc halottról és több száz sebesülről adott hírt.

Hetek óta folynak a tiltakozások

A reggeli órákban átmenetileg nyugalom honolt a térségben, a rendőrök szögesdrótkerítést emeltek a kormányépülethez vezető utakon, néhány száz méterre a Tahrír tértől, amely hónapok óta az egyiptomi tiltakozó megmozdulások legfőbb színhelye.

Szemtanúk beszámolója szerint a pénteki összetűzéseket az váltotta ki, hogy a rendőrök őrizetbe vettek egy embert a hetek óta a kormány székháza előtt táborozók közül. A tömeg ez után kövekkel dobálta meg a rendfenntartókat, mire azok vízágyúkat vetettek be a tiltakozókkal szemben. Néhány rendőr figyelmeztető lövéseket is leadott, illetve visszadobálta a feléjük hajított köveket. Három gépkocsi és több sátor kigyulladt. A tiltakozók az este folyamán elzárták a Tahrír térre vezető egyik sugárutat is.

Forrás: AFP

Ostrom alatt a kommnunikációs minisztérium épülete

Egyiptomban folyamatosan zajlanak a parlamenti választások különböző fordulói, miután a tüntetők februárban megbuktatták az ország elnökét, Hoszni Mubarakot. A jövő év elejéig tartó választások hitelessége azonban máris megkérdőjeleződött, miután csütörtökön többen azzal vádolták meg a választási tisztviselőket, hogy egyes szavazókörökben az idős vagy tanácstalan szavazók helyett ők töltötték ki a szavazólapokat.