Playmate-tel és jetivadász bokszolóval turbózza fel a frakcióját Putyin pártja

Vágólapra másolva!
A politikához kevés szállal kötődő, de annál ismertebb nevekkel turbózza fel meggyengült frakcióját az orosz parlament alsóházában a kormányzó párt. Az új képviselők között ott van az idei ősz legszexisebb orosz nője, a jetivadász bokszoló és egy teniszbajnok is.
Vágólapra másolva!

Az előző hétvégén megtartott - vitatott tisztaságú - választásokat követően, a visszaélések kivizsgálását követelő tüntetések ellenére Dmitrij Medvegyev orosz elnök kedden bejelentette, hogy december 21-én megtartják az új orosz alsóház alakuló ülését. A Vlagyimir Putyin miniszterelnökhöz és Medvegyevhez köthető párt, az Egységes Oroszország ugyan a korábbinál jóval kevesebb képviselőt küldhet a törvényhozásba, ám a többséget így is ők alkotják majd, és számos olyan jelöltet küldenek a parlamentbe, akiknek a politikához kevés közük van, viszont más területen rendkívül ismertek - derül ki a Moscow Times angol nyelvű orosz internetes hírportál összeállításából.

Az új kormánypárti frakció tagjai között található például Maria Kozsevnyikova, egy népszerű orosz vígjátéksorozat, az Univer egyik szereplője, aki 2009-ben a Playboy orosz kiadásának címlapján is szerepelt, az idén ősszel pedig a Maxim magazin az ország legszexisebb nőjének választotta. A 27 éves modell egy frakcióban ül majd a 87 éves Vlagyimir Dolgikkal, aki az 1980-as években kohászatot felügyelte a szovjet kommunista párt politikai bizottságában, a duma korelnökeként ő tarthatja a nyitóbeszédet jövő kedden.

Az új képviselők közé tartozik Nyikolaj Valujev korábbi nehézsúlyú bokszbajnok, aki szeptemberben azzal keltette fel a nemzetközi sajtó figyelmét is, hogy expedíciót indított a szibériai jeti felkutatására, majd azt állította, bizonyítékot is talált a legendás lény létezésére. A sportoló képviselők táborát erősíti rajta kívül Marat Szafin teniszező is.

Erősödhet a rénszarvaslobbi befolyása, miután a duma tagjai között lesz Dmitrij Korolja, az orosz rénszarvasszövetség elnöke is, továbbá képviselői szék a jutalma Vlagyimir Burmatov Putyin-párti online aktivistának, aki a Twitteren létrehozta a #szpaszibaputyinazato (#putyinnakköszönhetjük) hashtaget, olyan bejegyzéseket osztva meg 30 ezres követői táborával, mint például "A rakétáink erősebbek, mint a rakétavédelmi pajzsuk, #putyinnakköszönhetjük".

A kritikusok szerint a duma hírességekkel való feltöltése annak a parlamentet gyengítő stratégiának a része, amellyel az orosz vezetés egyfajta jóváhagyó szerv szerepébe kényszeríti a törvényhozást. Az Egyesült Oroszország illetékesei szerint azonban szó sincs erről, a népszerű nevekkel csupán a parlament általános megítélésén szeretnének javítani.

Forrás: AFP
Valujev

Nem csak a kormányzó párt alkalmazza azonban ezt a módszert. A szélsőséges nacionalista Vlagyimir Zsirinovszkij vezette Liberális Demokrata Párt színeiben az az Andrej Lugovoj is a duma tagja lesz, akit a brit hatóságok Putyin egyik heves kritikusa, az egykori KGB-s Alekszander Litivinyenko 2006-os londoni halálos megmérgezése miatt keresnek.