Volt emberjogi aktivista lett az új tunéziai elnök

Vágólapra másolva!
A nemzetgyűlés több mint felének igen szavazatával választották Tunézia új elnökének a 66 éves Monszef Marzúkit. Az új elnök egyik első feladata lesz, hogy hivatalosan is kinevezze az ország miniszterelnökét.
Vágólapra másolva!

A tunéziai alkotmányozó nemzetgyűlés egy emberi jogi aktivistát, Monszef Marzúkit választotta az ország új elnökének - írja a BBC csatorna online oldala. Marzúki a választáson második helyet megszerző balközép Kongresszus a Köztársaságért pártból érkezik. Több mint két évtizedet töltött emigrációban Párizsban, mielőtt idén januárban visszaért Tunéziába, néhány nappal azután, hogy távozott posztjáról a korábbi elnök, Ben Ali.

A 66 éves Marzúkira a nemzetgyűlés 217 tagja közül 153 szavazott. A BBC szerint egyik első feladata az lesz, hogy hivatalosan is kinevezze miniszterelnöknek Hamadi Dzsebalit, az iszlamisták pártja, az en-Nahda (Újjászületés) második emberét.