Tízezrek tüntettek Moszkvában

oroszország, választás, tüntetés, rendőrkordon,
Vágólapra másolva!
Több tízezer ember gyűlt össze a szervezők szerint Moszkvában, hogy a választási visszaélések és Putyin pártja ellen tiltakozzanak. A rendőrség petárdázás miatt őrizetbe vett két tüntetőt.
Vágólapra másolva!

Megtelt tüntetőkkel a moszkvai Bolotnaja tér, ahol szombaton a választási visszaélések és a hatalom ellen különböző pártok és politikai csoportok tiltakoznak - jelentette az MTI tudósítója Moszkvából. A téren összezsúfolódott tüntetők az oroszországi választások lebonyolításának manipulálásával vádolják a hatalmat. A szervezők szerint a megmozduláson 85 ezren gyűltek össze, noha sokan már moszkvai idő szerint délután fél négykor elindultak hazafelé.

A Forradalom terén késő délután gyakorlatilag már feloszlott a megmozdulás, a Bolotnaján még kora este is tartott. A rendőrség itt két fiatalt őrizetbe vett, mert petárdával felgyújtottak egy mozgó illemhelyet. A környéken, a rakparton és a Kreml előtti területen a Lenin-könyvtár felé haladva az őrizetbe vettek szállítására alkalmas teherautók sorakoztak fel, legalább ötven ilyen járművet lehetett látni. A rendvédelmi egységekből is egyre többet irányítottak a tüntetés közelébe, attól tartva, hogy a tömegből távozók spontán tiltakozó akciókra ragadtatják magukat.

Forrás: AFP
További képekért kattintson!

Moszkvai idő szerint kora délutánra már legalább 15 vidéki városban - köztük olyanban is, amely nyolc időzónányira van kelet felé - lezajlott a meghirdetett tüntetés. Ezek létszáma néhány száztól körülbelül ezerig terjedt. A kínai határtól 30 kilométerre lévő, 580 ezer lakosú Habarovszkban a rendőrök 20 tüntetőt őrizetbe vettek, a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.

Moszkvában a szervezők legalább 30 ezer részvevőre számítottak, köztük több neves ellenzéki politikusra. A rendőrség becslése szerint körülbelül 20 ezren, a szervezők szerint 40 ezren gyűltek össze akkor, amikor még tartott a demonstráció. Ezenkívül szemtanúk szerint összegyűlt körülbelül 1500 tüntető a Vörös térhez közeli Forradalom terén, amely a hatóságok által kijelölt másik helyszíne volt a bejelentett tüntetésnek.

A múltheti választásokon az országot 12 éve vezető Vlagyimir Putyin pártja megőrizte többségét a parlamentben, igaz korábbi fölénye eltűnt. Azonban a széles körben elterjedt nézetek szerint Puytin pártja átfogó választási csalást követett el, ezért nagyszabású tüntetések kezdődtek. A súlyos csalásokra nemzetközi megfigyelők is figyelmeztettek.