Nukleáris létesítményeket figyelhetett meg az Iránban lezuhant amerikai drón

Vágólapra másolva!
A New York Times az ügyet jól ismerő szakértőkre hivatkozva azt írja, hogy a múlt héten Iránban lezuhant amerikai drón első számú feladata az iráni nukleáris létesítmények feltérképezése volt. Az iráni állami televízióban csütörtökön bemutatták a lezuhant lopakodót.
Vágólapra másolva!

Az Iránban múlt héten lezuhant lopakodó CIA-drón feladata az iráni nukleáris létesítmények feltérképezése volt, egy intenzív megfigyelési program keretében - közölte csütörtökön a New York Times a programot jól ismerő külföldi hivatalos személyekre és amerikai szakértőkre hivatkozva.

Iránnak az afganisztáni bázisokról kiinduló, nagy magasságból történő megfigyelése az egyik legtitkosabb hírszerzési művelet, amelyről amerikai tisztségviselők nem kívánnak nyilatkozni. Az SR-170-es, Sentinel típusú pilóta nélküli repülőgép lezuhanása azonban - amely hivatalos iráni források szerint az afgán határtól több mint 225 kilométerre történt - leleplezte a programot.

A Lockheed Martin által gyártott denevérszárnyú drón, amelyet először 2009-ben az afganisztáni Kandahár repülőterén észleltek, az Irán ellen folytatott, egyre agresszívebb hírszerzési program része, állították a lapnak volt és hivatalban lévő tisztségviselők. Tom Donilon, Barack Obama elnök nemzetbiztonsági tanácsadója novemberben a Brookings Intézetben kijelentette: Washington "eltökélten munkálkodik" azon, hogy felderítsen és leleplezzen minden új, nukleáris vonatkozású iráni erőfeszítést, s hogy azokat nemzetközi ellenőrzés alá kényszerítse.

Az irániak szerint a drónt Kásmar város közelében találták meg. Az egyik teheráni verzió szerint a gépet lelőtték, egy másik szerint az iráni hadsereg feltörte az irányítórendszerét. Az Afganisztánban harcoló nemzetközi katonai koalíció vasárnap arról számolt be, hogy Irán valószínűleg arra a "fegyvertelen felderítő repülőgépre" bukkant rá, amelynek egy Nyugat-Afganisztán feletti küldetés közben nyoma veszett. Amerikai források szerint a drón műszaki hiba miatt zuhant le.

A lap internetes oldala azt írja: az iráni állami televízióban egy két és fél perces videóban mutatták be csütörtökön a lelőtt drónt.