Több százezer lazac szabadult el Norvégiában

lazac
Vágólapra másolva!
Nagyjából hétszázezer lazac szabadult ki a héten két norvégiai lazactenyésztő telepről. Az állatok a hibás hálók miatt juthattak ki az élővizekbe, ahol nagy ökológiai kárt okozhatnak.
Vágólapra másolva!

A norvég természetvédelmi szövetség attól tart, hogy az elszabadult lazacok Dél-Trondelag vidékén, ahol a károk bekövetkeztek, megzavarhatják a vadlazacok ívását, és veszélyeztethetik azok genetikai tisztaságát - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása.

A most megszökött halak száma nagyjából megfelel az elmúlt három év alatt összesen kiszabadult állaténak. Idén februárban már egyszer elúszott az egyik most is érintett lazactenyésztő telepről 175 ezer tenyészhal. A vállalkozást néhány napja ítélték mintegy ötszázezer euró (150 millió forint) környezetvédelmi bírságra.

A természetvédők szerint nyilvánvaló, hogy a kereskedelmi lazactenyésztés ellenőrizhetetlenné vált. A szervezet ezért a norvég kormány beavatkozását követeli. A természetvédelmi szövetség elnöke, Lars Haltbrekken azt mondta egy rádiós interjúban, hogy a norvégiai lazactenyésztés nagyságrendjét sürgősen csökkenteni kell.

Forrás: Northfoto/Alex Mustard / Solent
A természetvédők szerint nyilvánvaló, hogy a kereskedelmi lazactenyésztés ellenőrizhetetlenné vált