Kevesebb bűncselekménnyel vádolják Ratko Mladicot, hogy gyorsítsák az eljárást

Vágólapra másolva!
A népirtással vádolt Ratko Mladic elleni bírósági eljárás felgyorsítása érdekében a hágai Nemzetközi Törvényszék pénteken mintegy felére csökkentette az egykori boszniai szerb hadseregparancsnokot terhelő bűncselekmények számát.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség kérelmére a hágai Nemzetközi Törvényszék mérsékelte a szerb Ratko Mladicot terhelő bűncselekmények számát 196-ról 106-ra. A népirtással vádolt Mladic terhére rótt bűncselekmények elkövetésének színhelyeit pedig 23-ról 15-re csökkentették. Az ügyészségnek most két hete van arra, hogy ennek megfelelően módosítsa a vádiratot.

A 69 esztendős Mladic az utóbbi időben többször is orvosi kezelés alatt állt. Felröppent hírek szerint halálos beteg. Egy november 10-én született orvosi vélemény szerint "felépülése hosszabb időt vesz igénybe", és csak azután térhet vissza a tárgyalóterembe. A bíróság elrendelte alapos kivizsgálását, az eredmény még nem ismert.

Az ügyészség népirtással, emberiesség elleni bűncselekményekkel, illetve háborús törvények és szokások megsértésével vádolja Mladicot. A terhére rótt bűncselekményeket a tábornok az 1992-95-ös boszniai háború idején követte el, őt tartják a srebrenicai népirtás és a szarajevói ostrom fő felelősének.

A volt tábornokot május végén tartóztatták le szerb kommandósok a Nagybecskerek (Zrenjanin) melletti Lázárföldön (Lazarevo), majd nem sokkal később kiadták a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Az első bírósági meghallgatáson Mladic nem kívánt nyilatkozni a vádiratról.

Hágai diplomáciai körökben azzal számolnak, hogy soha nem születik Mladic ellen ítélet, és Slobodan Milosevic volt szerb államfő sorsára hivatkoznak. Ő 2006-ban halt meg, miután négy évet töltött hágai vizsgálati fogságában.