Magyarország nem hívja haza teheráni nagykövetét

Vágólapra másolva!
A magyar külügyminiszter Brüsszelben azt mondta, hogy a teheráni brit nagykövetség elleni támadás miatt több uniós ország hazarendelte nagykövetét, de a magyar nagykövet a helyén marad. Az uniós tagországok  újabb szankciókat fogadtak el Iránnal szemben, és az ország pénzügyi elszigetelését is fontolóra vették.
Vágólapra másolva!

Martonyi János szerint lényegesen befolyásolná a kis létszámú teheráni magyar követség működőképességét, ha Magyarország hazahívná a nagykövetet.

A magyar külügyminiszter az uniós országok külügyminisztereinek tanácskozása után Brüsszelben elmondta: a megbeszélésen határozottan elítélték a teheráni brit nagykövetség elleni támadást. Több ország emiatt már haza is rendelte konzultációra teheráni nagykövetét, ám ez nagy létszámú nagykövetségek esetében nem érinti annyira a működőképességet - jegyezte meg Martonyi.

A magyar külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország ugyan nem rendeli haza teheráni nagykövetét, de megkülönböztetett figyelemmel kíséri a fejleményeket.

Az EU-országok külügyminiszterei úgy döntöttek, hogy kiszélesítik a büntetőintézkedésekkel sújtott iráni természetes és jogi személyek körét, valamint további szankciós intézkedések lehetőségét is megvizsgálják, beleértve az iráni pénzügyi rendszer, illetve az energetikai szektor elleni szankciókat.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) legutóbbi jelentése katonai jelleget tulajdonított az iráni kormányzat nukleáris fejlesztési programjának.