Március 4-én lesz az orosz elnökválasztás

Vágólapra másolva!
Négy hónapon belül kétszer is szavaznak az oroszok, december 4-én parlamenti választásokat tartanak az országban, március 4-én pedig elnökválasztás lesz. Egy elemzés szerint Putyin pártjának elég gyenge a kampánya, de ennek valószínűleg az az oka, hogy Putyin tavasszal posztot cserél Medvegyevvel.
Vágólapra másolva!

Az eddigi várakozásoknál várhatóan sokkal kisebb többséget fog kapni Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök pártja a december 4-én tartandó orosz választáson az ország legnagyobb független közvélemény-kutatója szerint - írja internetes oldalán a Reuters hírügynökség.

A Levada Központ elemzése szerint az Egyesült Oroszország párt, amelynek jelenleg 315 képviselője van a 450 fős orosz alsóházban, a választások után csak 252-253 mandátumra számíthat.

"Az Egyesült Oroszország elég gyenge választási kampányt folytat, nincs igazán programja" - mondta a közvélemény-kutató elemzője. A Levada Központ 94 helyet jósol a Kommunista Pártnak, amely így a választások második helyezettje lehet, mögöttük pedig az orosz Liberális Demokrata Párt és a Csak Oroszország párt futhat be.

Putyin, aki az elemzőközpont szerint már majdnem biztos, hogy megnyeri a márciusi orosz elnökválasztást, korábban utalt arra, hogy azért nem olyan erőteljes az Egyesült Oroszország kampánya, mert azt tervezi, hogy posztot cserének majd Medvegyevvel.

Az orosz felsőházban pénteken hivatalosan is bejelentették, hogy az orosz elnökválasztás március 4-én lesz.

Az [origo]-nak nyilatkozó történészek szerint Putyin sikereinek az a titka, hogy kellemetlen az oroszoknak, hogy országuk nem szuperhatalom többé, és megbukott az orosz különutasság.