Szlovákia a magyar szabályokkal magyarázza az állampolgárság-megvonást

Vágólapra másolva!
Szlovákia szerint a magyar szabályok következetlensége miatt vonták meg a révkomáromi színész állampolgárságát. Boldoghy Olivér a nyáron vette fel a magyar állampolgárságot, az emiatt a múlt héten elvesztett szlovák állampolgárság híján napokon belül bevonják a jogosítványát, személyijét és útlevelét, és nem lesz jogosult orvosi ellátásra sem.
Vágólapra másolva!

A szlovák külügyminisztérium szerdán közzétett állásfoglalása szerint az, hogy a múlt héten megvonták Boldoghy Olivér révkomáromi színésztől a szlovák állampolgárságát, amiért a férfi a nyáron felvette a magyart is, a magyar állampolgársági törvény nem sztenderd módosításának következménye.

"A jelenlegi helyzet és Boldoghy Olivér esete a Magyar Köztársaság állampolgársága nem sztenderd módosításának következménye, amely szerint az állampolgárságot etnikai alapon, anélkül adják, hogy a polgárnak valódi kötődése lenne az adott államhoz" - állítja a szlovák diplomácia.

A szlovák állásfoglalás szerint az állampolgárság elveszítése egy másik állampolgárság önkéntes felvétele következtében nem ellentétes az európai normákkal, és ezt a szabályozást az Európai Unió több tagállama ismeri. A pozsonyi külügyminisztérium a dokumentum szerint továbbra is szorgalmazza, hogy az állampolgársági problémát kétoldalú szlovák-magyar párbeszéddel oldják meg. Az állásfoglalás szerint az állampolgárság jogi szabályozása a nemzetközi általános elvek és normák tiszteletben tartása mellett minden ország szuverén joga. A két ország egy korábbi megállapodás szerint december közepén tárgyal az állampolgársági törvényről.

Fidesz EP-delegáció: A döntés összeegyeztethetetlen az európai normákkal

Az Európai Parlament (EP) magyar néppárti képviselőcsoportja szerdán nyilatkozatban ítélte el azt, hogy akarata ellenére megfosztották szlovák állampolgárságától Boldoghy Olivért, amiért felvette a magyar állampolgárságot. A szlovák döntés összeegyeztethetetlen az európai értékkel és alapelvekkel - hangoztatták a képviselők, és hozzátették: a Fidesz EP-delegációja minden lehetséges eszközzel fel fog lépni az állampolgári jogok e súlyos megsértése ellen. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt a Máért-ülés nyitónapján szerdán azt mondta: Magyarország jogsegélyt nyújt mind Boldoghy Olivérnek, mind sortársainak. Semjén szerint az ügy messzemenően rávilágít arra, hogy mennyire ellentétes az Európai Unió étoszával az, amit Szlovákia ebben a kérdésben képvisel.

A szlovák állampolgárságát elvesztő Boldoghynak napokon belül bevonják a jogosítványát, személyijét és útlevelét, és nem lesz jogosult orvosi ellátásra sem. Boldoghy korábban azt mondta, hogy szerinte a megoldás az lenne, ha kérvényezné szlovákiai tartózkodását, amit minden további nélkül megkapna. "Ezzel viszont elismerném, hogy a szülőföldemen idegen vagyok. Elismerném, hogy igazuk volt, és elismerném, hogy nyertek. Megerősíteném az emberekben azt az érzést, hogy van miért félni, és nem érdemes ujjat húzni a hatalommal. Ezzel pedig elérik a céljukat." Kedden a magyar Külügyminisztérium bekérette a szlovák nagykövetet az ügy miatt.

Dzurinda szerint Szlovákia már februárban rendezte volna a kérdést

Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter szerdai pozsonyi nyilatkozata szerint a budapesti szlovák nagykövet keddi berendelése a magyar Külügyminisztériumba "a Magyar Köztársaság műhelyéből származó rossz, nem európai és nem szép törvény következménye". A szlovák diplomácia irányítója úgy véli: Pozsony már februárban megoldási javaslatot terjesztett a magyar fél elé, amely elejét vette volna a "hasonló" történeteknek. Szlovákia februárban szerződésjavaslatot adott át a magyar félnek, amely kétoldalú alapon rendezte volna a kettős állampolgárság kérdését. Dzurinda elmondta, bízik abban, hogy Magyarország "végre" megértette, hogy a megegyezés ebben a kérdésben mindkét fél számára hasznos lehet.

A budapesti szlovák nagykövet szerdán azt mondta: Németh Zsolt külügyi államtitkárral folytatott megbeszélésén hangsúlyozta, hogy országa állampolgársági törvénye megfelel a nemzetközi előírásoknak és gyakorlatnak, és Boldoghy Olivért nem fosztották meg szlovák állampolgárságától, hanem azt a törvény értelmében elveszítette. Peter Weiss nagykövet - mint közölte - az előző napi megbeszélésen kiemelte: a szlovák állampolgársági törvény teljes összhangban van az ország nemzetközi vállalásaival, főleg az európai állampolgársági egyezmény hetedik cikkével, valamint az európai joggal. A nagykövet hozzátette, hogy néhány EU-ország törvényei azonos vagy hasonló rendelkezéseket tartalmaznak.

A nagykövet azt is közölte, a találkozón megismételte az államtitkárnak azt a pozsonyi kérést, hogy a Magyarország és Szlovákia tartson kétoldalú tárgyalásokat állampolgársági ügyekben. "Sajnálatos, hogy ez irányú megkereséseinket mindeddig figyelmen kívül hagyták" - fogalmazott a nagykövet.