Magyar állampolgársága miatt veszítette el a szlovákot egy révkomáromi férfi

Vágólapra másolva!
Megvonták szlovák állampolgárságát egy révkomáromi vállalkozótól, miután nyáron felvette a magyar állampolgárságot. A férfinak napokon belül bevonják jogosítványát, személyijét és útlevelét, és nem lesz jogosult orvosi ellátásra sem. A magyar kormány felháborodott hangvételű közleményben reagált a hírre.
Vágólapra másolva!

Elveszítette szlovák állampolgárságát egy révkomáromi vállalkozó, aki a nyáron felvette a magyar állampolgárságot. Boldoghy Olivér, az Egy jobb Komáromért polgári társulás aktivistája a Bumm.sk hírportálon közölte: pénteken megkapta a pozsonyi belügyminisztérium levelét, amelyben tájékoztatták, hogy törölték a szlovák állampolgárok jegyzékéből, és ezzel bejelentett lakhely nélküli személlyé vált.

"A határozatot már továbbították is az illetékes hivataloknak, ezért a napokban bevonják a jogosítványomat, személyimet és az útlevelemet, a szociális biztosító és a betegbiztosító állandó lakhely nélkül megszünteti a fedettségemet, és innentől nem állják az orvosi ellátásomat sem. 2012. február 14-én pedig kitoloncolhatnak az országból. Bálint-napon, szeretettel..." - idézi a lap a vállalkozót.

"Magyarországi lakhelyem nincs, magyar okmányokkal nem rendelkezem, ottani személyigazolványt pedig csak úgy tudok szerezni, ha bejelentett címem van. Költözni nincs szándékomban, még ha akarnék, sem lenne hova. Megélhetésemhez létfontosságú a gépkocsi használata, jogosítvány nélkül gyakorlatilag a keresetem is odalett. Bevétel nélkül nem tudom tovább fizetni az adóimat, járulékaimat, hiteleimet, és persze nem tudom ellátni a családomat sem, betegség esetén pedig nincs pénz orvosra. Tartózkodási engedély nélkül munkát sem vállalhatok."

Petíciót kezdeményez

Boldoghy szerint a megoldás az lenne, ha kérvényezné szlovákiai tartózkodását, amit minden további nélkül megkapna. "Ezzel viszont elismerném, hogy a szülőföldemen idegen vagyok. Elismerném, hogy igazuk volt, és elismerném, hogy nyertek. Az ügyet pedig, amiért szeptember elsején több ezer embert hívtunk el Komáromba - elárulnám. Megerősíteném az emberekben azt az érzést, hogy van miért félni, és nem érdemes ujjat húzni a hatalommal. Ezzel pedig elérik a céljukat" - közölte.

A férfi ezért felhívja a szlovákiai magyarokat, hogy minél többen támogassák azt a petíciót, amelynek célja a magyar-szlovák kettős állampolgárság engedélyezése.

Az elmúlt hónapokban több szlovákiai magyar jelentette be, hogy felvette a magyar állampolgárságot, de nem kíván lemondani a szlovákról. Boldoghy Olivér az első, aki bejelentette, hogy megvonták szlovák állampolgárságát.

Szlovákia a határon túli magyarok könnyített honosításáról tavaly hozott budapesti döntésre válaszul módosította úgy állampolgársági törvényét, hogy aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, az elveszíti a szlovákot.

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) felháborítónak és sajnálatosnak tartja, hogy a szlovák belügyminisztérium megvonta Boldoghy Olivértől a szlovák állampolgárságát - közölte vasárnap Berényi József pártelnök. Az MKP elnöke szerint mindenben támogatják a vállalkozót, amennyiben az bírósághoz fordul.

Felháborodott a magyar kormány

A magyar kormány felháborodott hangvételű közleményt adott ki a hírre. A Semjén Zsolt Nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök helyettes, illetve Répás Zsuzsa a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős államtitkárságának vezetője által jegyzett, az [origo]-nak is eljuttatott közlemény szerint "Szlovákia (...) ezzel a lépéssel megtagadja azokat az alapvető értékeket, amelyekre az Európai Unió épül".

"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Szlovákia egy másik uniós tagállamhoz fűződő közjogi kötelék létesítése miatt büntetést alkalmaz, eltaszítva ezzel magától saját polgárait" - írják, egyúttal megjegyzik, a szlovák alkotmány értelmében senki sem fosztható meg akarata ellenére az állampolgárságától. Jelezték, Magyarország minden jogi segítséget megad az érintettnek.