A thaiföldi kormányfő szerint Bangkok leküzdi az árvizet

Vágólapra másolva!
Thaiföldi vezetők szerint Bangkok eddig eredményesen száll szembe az árvízzel, a legfrissebb becslések szerint a jövő héten már csökkenhet a vízszint. Az árvíz ellenére Bangkokban rengeteg a turista, egy helyi médium szerint egymillióan mentek el a városból.
Vágólapra másolva!

Jingluck Sinavatra thaiföldi miniszterelnök magyar idő szerint szombaton délután közölte, egyelőre sikeresen ellenállt az áradásnak a bangkoki árvízvédelem, és a visszavonuló ár miatt egyre csökken a valószínűsége annak, hogy víz alá kerülnek a thaiföldi főváros belső kerületei. A kormányfő azt azonban hozzátette, hogy a Thai-öbölben a dagálymagasság szintjének szombaton várható tetőzése még próbára fogja tenni a védelmi rendszert.

"Ha mindenki keményen dolgozik, november első hetében csökkeni kezdhet a víz szintje Bangkokban" - fogalmazott Sinavatra az állami televízióban, türelemre intve a lakosságot. A bangkoki önkormányzat egy tisztségviselője pedig azt mondta, a hatóságok "urai a helyzetnek", és betonból emelt árvízvédelmi falak "eredményesen védik Bangkokot az áradástól". Szerinte az viszont elképzelhető, hogy a kisebb, a lakosok által épített gátakon áttörhet a víz.

Rengeteg a turista

A Bangkokot átszelő folyó, a Csaopraja szombaton a dagály idején kilépett a medréből, és a víz elért több turistalátványosságig is, a többi között például a Kínai-negyed, a Smaragd Buddha temploma és a királyi palota környékéig is. A ciklusosan változó dagálymagasság szintjének tetőzése a város tengeröblében várhatóan szombattól hétfőig tart majd.

Magyar orvoscsoport is segít

Szombaton utazott Bangkokba egy debreceni speciális feladatokat ellátó orvoscsoport, amely képes a víz közepén, egy gumicsónakból is segítséget tud nyújtani. A különleges mentőcsapat az előzetes tervek szerint nyolc-tíz napig dolgozik majd a thaiföldi fővárosban. Késmárky András, a csoport vezetője közölte, a bangkokiak kitelepítésében, majd az ideiglenes egészségügyi ellátórendszer felállításában és minél több beteg ellátásában szeretnének segítséget nyújtani. Azt is elmondta, hozzávetőleg harmincmillió forint értékben orvosi, diagnosztikai berendezéseket, gyógyszereket és gyógyászati segédeszközöket, továbbá több műholdas kommunikációs berendezést visznek magukkal Thaiföldre.



A belváros nagyobb része a dagály ellenére továbbra is száraz és turistákkal zsúfolt. A thaiföldi főváros ötven kerületéből hetet öntött el teljesen a víz, főként a város északi és nyugati külső részein, míg nyolc másik kerületben csak kisebb mértékű az áradás.

Sokan elmenekültek

A bangkoki kormányzat korábban mindössze 3-4 körzetben rendelte el a lakosok evakuálását, de az árvízre tekintettel kihirdetett, ötnapos munkaszünetet kihasználva tízezrek hagyták el a várost és kerestek menedéket a közeli üdülőkörzetekben. A Guardian brit újság - magyar idő szeirnt szombat hajnali - tudósítása szerint sokan tengerparti üdülőhelyekre menekültek, amelyet nem fenyeget az árvíz, az ott maradókat viszont ivóvízhiány fenyegeti. Meg nem erősített hírek szerint krokodilok is bejuthatnak az árvízzel a város utcáiba. A CNN amerikai hírtelevízió pedig a Bangkok Post helyi médiumot idézve közölte, hogy becslések szerint egymillió ember ment el a városból az árvíz miatt, a külső kerületekből az időseket buszokkal szállították el.

Thaiföldön csaknem hatvan éve nem pusztított a mostani hasonló súlyosságú árvíz. A heves esőzések miatt két hónapja tartó áradás már közel 400 áldozatot szedett, és az ország tartományainak kétharmada került víz alá. A katasztrófa különböző mértékben összesen körülbelül 2,3 millió embert érintett.