Titkos helyre temették Kadhafit a líbiai sivatagban

Vágólapra másolva!
A Koránra kellett felesküdnie annak a néhány embernek, aki jelen lehetett a múlt héten megölt volt líbiai vezető, Moammer Kadhafi temetésén, hogy senkinek sem árulják el a helyszínt - írja a Reuters hírügynökség. Kadhafit kedd hajnalban temették el a sivatag egyik titkos helyére.
Vágólapra másolva!

Helyi idő szerint kedd hajnalban titokban eltemették a líbiai sivatagban Moammer Kadhafit - közölte az Átmeneti Nemzeti Tanács. A Reuters hírügynökség online kiadása úgy tudja, egyszerű körülmények között temették el.

"A sivatag egyik ismeretlen helyén lesz eltemetve. A test bomlása már ott tart, hogy a holttest nem tárolható tovább" - közölte korábban az átmeneti kormány képviselője. A hivatalnok azt is hozzátette, hogy semmilyen megállapodás nem született a holttest elviteléről azzal a törzzsel, amelyhez a volt líbiai vezér tartozott.

Az ÁNT egyik képviselője pár nappal ezelőtt úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy csak néhány ember vehet majd részt a temetésen, és mindannyiuknak a Koránra kell felesküdniük, hogy senkinek sem árulják el a helyszínt. Kadhafi egyik fiát, akit apjával együtt kaptak el a múlt héten csütörtökön - és halálának körülményei szintén kérdésesek - hasonló ceremónia keretében temetik el kedden.

A Kadhafiról szóló összes [origo]-s anyagunkat itt olvashatják.