Lesöpörte ellenfeleit a választásokon az argentin elnök

Vágólapra másolva!
Argentínában évtizedek óta nem nyert elnökjelölt olyan nagy szavazatkülönbséggel, mint Cristina Fernández de Kirchner, akit 53 százalékkal választottak újra, míg legnagyobb ellenfele mindössze 17 százalékot ért el.
Vágólapra másolva!

A szavazatok 53,04 százalékával újraválasztották vasárnap Cristina Fernández de Kirchnert az argentin elnökválasztás első fordulójában - jelentette be Florencio Randazzo belügyminiszter a voksok 75 százalékának összeszámlálása alapján. Buenos Aires központjában, a Plaza de Mayón több ezren ünnepelték Cristina Kirchner győzelmét.

Kirchner nagy arányú győzelme megfelel az előzetes várakozásoknak. Az első fordulóban megszerzendő győzelemhez az elnöknek legalább 45 százalékos szavazatarányra volt szüksége vagy 40 százalékosra úgy, hogy legalább tíz százalékponttal többet szerez meg a másodikként befutónál.

Az elnök jócskán maga mögött hagyta fő riválisát, a szocialista Hermes Binner tartományi kormányzót, mert ő csak a szavazatok 16,9 százalékát szerezte meg, a radikális Ricardo Alonsin pedig 13,2 százalékot - mondta a miniszter. Kirchner győzelméhez hozzájárult az ellenzék megosztottsága, de politikai elemzők szerint népszerűségét erősítette a gazdaság szárnyalása, valamint az általa végigvitt szociális programok sikere is. Bírálói szerint ugyanakkor Kirchner populista intézkedéseket hozott, amelyeknek megkérdőjelezhető a fenntarthatósága, ráadásul az infláció mértékét is alábecsüli, noha ez Venezuela után Argentínában a legmagasabb.

Évtizedek óta nem volt ilyen nagy arányú szavazatkülönbség elnökválasztáson a győztes és a második helyezett között. Cristina Kirchner a választási kampányában azt ígérte, hogy második elnöki terminusát férje, Nestor Kirchner emlékének szenteli, aki elődje volt az államfői poszton. Sokan Nestor Kirchnernek tulajdonítják, hogy Argentínának sikerült talpra állnia a gazdaságát sújtó pénzügyi válság után.