Hősként gyászolják Kadhafit a megölt vezér utolsó barátai

Kadhafi barátai, Hugo Chavez
Vágólapra másolva!
A venezuelai elnök mártírnak tartja, Zimbabwe vezetői szerint pedig igazi afrikai hősként halt meg Moammer Kadhafi, Líbia bukott vezére. A diktátor halálával új korszak kezdődhet Líbia történetében, de néhány régi barátja szerint ez a korszak az imperialisták hatalomátvételét hozza, amely ellen Kadhafi bátran harcolt a haláláig. Kadhafit siratja ukrán ápolónője is, a kínaiak viszont gyorsan továbbléptek rajta: ők gyászolják a megölt diktátort.
Vágólapra másolva!

Miközben Tripoli utcáin hatalmas örömünnepet ülnek a líbiai lázadók Moammer Kadhafi halála fölött, akadnak olyan országok is a világban, ahol hősként siratják a bukott líbiai vezetőt. A líbiai rezsim elleni felkelés és az ENSZ felhatalmazásával folyó NATO-bombázások dacára is maradt ugyanis Kadhafinak néhány olyan barátja és szövetségese, aki a nyugati agresszióval szembeforduló afrikai harcost látta benne.

Kadhafit életének utolsó hónapjaiban már szinte csak diktátorok és különutas autokraták támogatták külföldön. Megmaradt barátai egytől egyik olyan vezetők, akiknek az ellenségei megegyeztek Kadhafi ellenségeivel, így Kadhafi dicsőítésével tulajdonképpen saját Nyugat-ellenes politikájukat próbálták megerősíteni. A barátok között olyan nevek tűnnek fel, mint a balos venezuelai elnök, Hugo Chávez, a Zimbabwei diktátor, Robert Mugabe, a fehérorosz Alekszandr Lukasenko vagy a kubai Fidel Castro.

"Mártírként emlékezünk rá"

Chávez október elején még Kadhafi harcosait dicsőítette, akik "ellenállnak az inváziónak és az agressziónak", és istenhez fohászkodott, hogy "védje meg Moammer Kadhafi testvérünk életét". Amikor a líbiai vezér halálhíre bejárta a világot, a venezuelai elnök valóságos dicshimnuszt zengett róla - olvasható az amerikai Foreign Policy összeállításában. Az El Universal című venezuelai lap szerint Chávez felháborodott Kadhafi meggyilkolásán, és kijelentette, "Kadhafira nagy harcosként, forradalmárként és mártírként fogunk emlékezni az idők végezetéig.

A Foreign Policy megjegyzi, hogy a venezuelai média orvgyilkosságnak, merényletnek interpretálta Kadhafi halálát: egy elemző az AVN állami hírügynökségnek azt mondta, hogy a Hillary Clinton amerikai külügyminiszter korábbi kijelentéseivel mondhatni jóváhagyta és bátorította a merényletet. Az állami hírügynökség gúnyt űzött a szabadságot és demokráciát hirdető, majd "zsíros kereskedelmi szerződések érdekében háborút indító" nyugati vezetőkből, Chávez pedig egyik nyilatkozatában azt hajtogatta, hogy "a jenki birodalom nem lesz képes uralni az egész világot!"

"Igazi afrikai hős volt"

Robert Mugabe zimbabwei elnök a halálhír bejelentése óta ugyan nem szólalt még meg, de korábban világossá tette, hogy Kadhafi oldalán áll. Zimbabwe sosem ismerte el a líbiai lázadók átmeneti kormányát, és végig azt követelte a lázadóktól, hogy tárgyaljanak Kadhafival. Mugabe korábban azt mondta, hogy Kadhafi Líbiáját "az imperialisták machinációival tépték darabokra".

Forrás: AFP
Kadhafi Robert Mugabével

A líbiai vezető halála után az erős állami kontroll alatt lévő zimbabwei média arról írt, hogy Kadhafit "Nyugat-ellenes és imperializmusellenes magatartása" tette a Nyugat ellenségévé, de "erős katonai és pénzügyi támogatásával sok szövetségest szerzett" az Afrikai kontinensen. "Lehet, hogy lázadó csapatok ölték meg, de valójában az USA és a NATO döntötte meg a hatalmát, amikor légi csapásaikkal beavatkoztak a líbiai felkelésbe, és több ezer civilt öltek meg" - írta a ZBC zimbabwei állami médium, hozzátéve, hogy "sokak számára olyan hős volt, aki felvette a harcot, és leleplezte a Nyugat gyarmatosítási törekvéseit, hogy megvédje Afrika gazdag nyersanyagkészleteit".

Mugabe kormánypártjának egyik képviselője egy helyi lapban még tovább ment a meggyilkolt vezér méltatásában: szerinte Kadhafi "választásokat nyert, és igaz vezető volt, akit idegenek buktattak meg, nem a líbiaiak". A politikus szerint "Kadhafi harc közben halt meg, ezért igazi afrikai hős volt".

"Jó politikus és nem rossz ember"

Kadhafi barátai közül még többen adósak a halálhír kommentálásával, korábbi nyilatkozatai alapján azonban Fidel Castro és Alekszandr Lukasenko sem fogja üdvözölni a líbiai vezető halálát. Fidel Castro korábban ugyanis "népirtásnak" és "szörnyű bűnöknek nevezte" az USA és a NATO líbiai katonai akcióit, Lukasenko pedig örmény lapok szerint október elején arról beszélt, hogy Moammer Kadhafi "nem rossz ember" és "jó politikus", aki szereti a hazáját, és harcol érte.

Forrás: AFP
Kadhafi és Fidel Castro

Nagy fordulatot vett ugyanakkor Kadhafi megítélésében a korábban szintén Kadhafi-párti Kína véleménye - írja a Washington Post. Kína korábban tartózkodott az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntésénél, amely felhatalmazást adott a Kadhafi-rezsim elleni katonai akciókra, a polgárháború alatt végig kapcsolatot tartott a líbiai kormánnyal, és szeptember 12-én az ENSZ BT tagjai közül utolsóként ismerte el a lázadók fennhatóságát az országban. Az amerikai lap szerint augusztus végén a kínai média még viszonylag pozitívan, "a nyugattal szembeszálló, erős kezű vezetőként" jellemezte, halála után azonban a Xinhua állami hírügynökség már csak "a közel-keleti őrültként" mutatta be Kadhafit a holttestét ábrázoló fotókon. A kínai külügy gyorsan túl is lépett rajta, és pénteki nyilatkozataiban már az ország gyors újjáépítését sürgette.

Az ukrán nővér is gyászol
Nemcsak az Amerikával szembenálló szövetségesek siratják Kadhafit, a WikiLeaks-iratokból megismert ukrán ápolónő, Kadhafi személyes ápolója is gyászol - írja a Daily Beast című lap, amely telefonon elérte az ápolót. A polgárháború elől Ukrajnába hazatért nővér, Okszana Balinszkaja a lapnak azt mondta, hogy le van sújtva a líbiai vezető halála miatt. "A családom és én is gyászoljuk őt... Ahogy jósoltam, Líbiában maradt egészen a haláláig. Bátor hősnek tartom. Nem menekült el, ott maradt, hogy a saját földjén haljon meg..." - mondta, hozzátéve, hogy ő és a többi, Líbiából hazatért ukrán ápoló is kizárólag pozitív érzelmeket táplál Kadhafi iránt.