Megölték az al-Kaida arab-félszigeti médiafőnökét

Vágólapra másolva!
A jemeni al-Kaida egyik legveszélyebb szervezőjének tartották Ibrahim al-Bannát, akit a jemeni védelmi minisztérium közlése szerint egy pénteki légi csapásban öltek meg. Az AFP hírügynökség úgy tudja: Anvar al-Avlaki egyik fia is életét vesztette a támadásban.
Vágólapra másolva!

Egy péntek esti légitámadásban megölték az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet Arab-félszigetért felelős médiafőnökét, Ibrahim al-Bannát - közölte a jemeni védelmi minisztérium. Al-Bannán kívül legkevesebb hárman meghaltak a támadásban - írja a CNN csatorna online oldala a minisztériumra hivatkozva. A BBC ezzel szemben úgy tudja, hogy az egyiptomi származású vezér és további hat harcos halt meg a légi csapásban.

Az AFP hírügynökség információi szerint a pénteki támadásban életét vesztette a szeptember 30-án, szintén Jemenben megölt al-Kaida vezér, Anvar al-Avlaki egyik fia is, ezt azonban hivatalosan még nem erősítették meg.

A jemeni védelmi minisztérium a terrorszervezet egyik legveszélyesebb tagjának tartotta al-Bannát, aki "támadásokat tervezett Jemen határain belül és azokon kívül".