További merényletkísérletekre számítanak a hatóságok Berlinben

Vágólapra másolva!
A vasúti közlekedésre különösen ráutalt berliniek egyre jobban aggódnak az elmúlt napokban különböző vasúti csomópontoknál talált gyújtóbombák miatt. A nyomravezetőnek százezer eurós pénzjutalmat ajánlottak fel. A hatóságok arra számítanak, hogy folytatódnak a szélsőséges akciók.
Vágólapra másolva!

Százezer euró pénzjutalmat ígért a német vasút azoknak, akik hasznos információkkal segítik az elmúlt napokban történt vasúti merényletkísérletek tetteseinek kézre kerítését. A Deutsche Bahn elnöksége a csütörtöki lapokban jelentetett meg közleményt erről. Ilyen magas jutalmat bűncselekmények elkövetőinek felkutatására még nem tűztek ki.

Németországban egyre erőteljesebb a vita arról, hogy a szélsőbaloldali terrorizmus új formájáról van-e szó. A német belügyminiszter szerint a berlini főpályaudvaron, illetve más vasúti csomópontokon ismeretlen tettesek 15 gyújtóbombát helyeztek el. Rendőrségi források ugyanakkor legkevesebb húsz merényletkísérletről beszéltek. A sínek mentén elhelyezett gyújtópalackok közül kettő robbant fel, személyi sérülés nem történt.

A vasúti közlekedésre különösen ráutalt berliniek körében egyre nagyobb az aggodalom az elmúlt napok eseményei miatt. A közlekedés az elmúlt három napban több helyütt akadozott és jelentős késések voltak. Ráadásul a hatóságok arra számítanak, hogy a szélsőséges akciók folytatódnak.

Hans-Peter Friedrich belügyminiszter előző nap közölte, hogy a biztonsági intézkedéseket megszigorították, és a rendőrség munkáját helikopterek segítik. Egyelőre azonban nem jutottak előbbre a tettesek felkutatásában. A merényletkísérletek elkövetését a hét elején internetes közleményében egy szélsőbaloldalinak minősített csoport vállalta magára.

A német alkotmányvédelmi hivatal közleményében a szélsőbaloldali erőszak új méreteiről beszélt. A hivatal szerint bizonyos jelek arra utalnak, hogy erősödik a szélsőbaloldali csoportok készsége erőszakos cselekmények végrehajtására. Hasonlóan vélekedett a rendőrség szakszervezetének elnöke, aki kezdődő szélsőbaloldali terrorizmust említett. A belügyminiszter és a közlekedési miniszter közvetve ugyancsak a szélsőbaloldali terrorizmus megjelenésére utalt, más konzervatív politikusok pedig már egyenesen párhuzamot vontak a hetvenes években a fennálló társadalomnak hadat üzenő szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF) által elkövetett terrorcselekmények és a mostani vasúti merényletkísérletek mögött.

Berlin polgármestere, Klaus Wowereit, továbbá az ellenzéki Német Szociáldemokrata Párt több szakértővel együtt ezt a feltételezést azonban elutasította. Szerintük a mostani merényletkísérletek veszélyességét semmiképp nem lehet lebecsülni ugyan, szélsőbaloldali terrorizmusról azonban nem lehet beszélni, és nem állja meg a helyét a hasonlat a RAF-fal.

Különböző baloldali anarchista csoportok az elmúlt években elsősorban május elsején hajtottak végre erőszakos cselekményeket. A közelmúlt autógyújtogatásait ugyancsak szélsőbaloldali csoportoknak tulajdonították, ezt azonban nem sikerült bizonyítani.