Újra gyújtóbombákat találtak egy berlini pályaudvar közelében

Vágólapra másolva!
Három gyújtóbombát találtak a hatóságok Berlin egy fontos vasúti csomópontjának közelében kedden. Hétfőn Berlin és Hamburg között robbantott gyújtóbombákat egy szélsőséges baloldali csoport.
Vágólapra másolva!

Újabb gyújtóbombákat hatástalanított a rendőrség kedden Berlin délkeleti részében egy fontos vasúti csomópont közvetlen közelében. A rendőrség szóvivője szerint a palackok ugyanazt a gyúlékony folyadékot tartalmazták, amelyet az előző nap a berlini főpályaudvaron hatástalanított gyújtóbombák. Értesülések szerint nem kizárt, hogy benzinről van szó.

A hatóságokat ezúttal is egy vasutas riasztotta, aki a három gyanús palackot a sínek közvetlen közelében észlelte. Hétfőn ismeretlen tettesek gyújtóbombás merényletet hajtottak végre a Berlin és Hamburg között közlekedő vonat pályájának brandenburgi szakaszán. A keletkezett tűzben több jelzőberendezés megrongálódott.

Az előző nap elkövetett, illetve tervezett merényleteket egy izlandi vulkán után Hekla néven jelentkező szélsőbaloldali csoport vállalta magára. A csoport internetes állásfoglalásában a többi között azt hangoztatta, hogy a gyújtóbombás akciókkal az afganisztáni német katonai szerepvállalás ellen kívánt tiltakozni.

A berlini hatóságok a szélsőbaloldali csoport állásfoglalását hitelesnek nevezték. Ehrhart Körting, belbiztonságért felelős szenátor kedden közölte, hogy fontolóra vették a biztonsági intézkedések szigorítását a pályaudvarokon. A szenátor ugyanakkor a lakosság segítségét kérte, hangoztatva, hogy nem tudnak minden vasúti sín mellé rendőrt állítani. Szakértők azzal számolnak, hogy a merényletkísérletek folytatódni fognak. A rendőrség szakszervezete úgy véli, hogy a szélsőbaloldali csoportok az autógyújtogatások után most a vasutat, illetve a közlekedési infrastruktúrát vették célba.