Hét év börtönre ítélték első fokon Timosenko volt ukrán miniszterelnököt

Vágólapra másolva!
Visszaélt hivatali hatalmával Julija Timosenko volt ukrán kormányfő, amikor 2009-ben a kormány jóváhagyása nélkül engedélyezte az orosz gáz magasabb áron vásárlásáról szóló szerződések aláírását - közölte kedden az illetékes bíróság. A politikust nem jogerősen hét év börtönbüntetésre ítélték. Timosenko az ítélethirdetés után azt mondta: az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.
Vágólapra másolva!

Hivatali hatalommal való visszaélés bűnében mondta ki bűnösnek kedden a kijevi Pecserszki kerületi bíróság Julija Timosenko volt kormányfőt, akit első fokon hét év börtönre ítéltek. A bíróság a börtönbüntetésen túl mintegy 1,5 milliárd hrivnya kártérítés megfizetésére ítélte és hivatali tisztségek betöltésétől három évre eltiltotta a volt miniszterelnököt.

Az ukrán bíróság augusztus 5-én rendelte el Timosenko letartóztatását. A politikust azzal vádolják, hogy 2009-ben a kormány jóváhagyása nélkül engedélyezte az orosz gáz magasabb áron vásárlásáról szóló szerződések aláírását, amelyek így rendkívül előnytelenek voltak Kijev számára. Timosenko mindvégig tagadta, hogy bűnt követett volna el.

Az ítélethirdetés után Timosenko bejelentette, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az ítélet miatt, és felszólította az ukránokat, harcoljanak a tekintélyuralmi rendszer ellen. "Az európai intézményeknél harcolunk hírnevünk védelmében. Erősek leszünk, és megvédjük Ukrajnát a tekintélyelvűségtől és a szabadság hiányától" - jelentette ki a vádlott az ítélethirdetés után. Az ítélet ellen a fellebbviteli bíróságon lehet fellebbezni. Timosenko a kijevi vizsgálati fogdában marad, amíg az ítélet nem jogerős. A büntetés letöltését őrizetbe vételétől, tehát augusztus elejétől számítják.

Timosenko végig tagadta az ellene felhozott vádakat, és politikai összeesküvésről beszélt. Szerinte ellenfele, Viktor Janukovics elnök a 2012-ben esedékes parlamenti választások és a 2015-ös elnökválasztás előtt szeretne megszabadulni tőle. 2010 decemberében Timosenkót azzal vádolták, hogy miniszterelnöksége idején, 2009-ben szabálytalanul használtak fel környezetvédelemre szánt pénzeket.

Terrorveszély a bíróság környékén

"Dicsőség Ukrajnának" - kiáltotta a vádlott a tárgyalóterembe érve. Timosenko a szokásos népi hajkoszorúval a fején, férje és lánya társaságában érkezett. A bíróság előtt az ellenzéki vezető több száz híve gyűlt össze. "Szabadságot Julijának", "Le a banditákkal" - skandálták a több száz sisakos, pajzsos rohamrendőr gyűrűjében. A belügyminisztérium egyik illetékesének közlése szerint "terrorveszélytől tartva" a bíróság környékét mintegy ezer rendőr biztosítja.

Az Ukrajnával társulási szerződés aláírására készülő Európai Unió bírálta az eljárást, és figyelmeztetett, hogy az ellenzéki vezető elítélésének hátrányos következményei lesznek Kijev és Brüsszel kapcsolataira. Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn mindazonáltal jelezte: az Ukrajnával való közeledésről szóló tárgyalások folytatódnak, bármilyen legyen is az ítélet, még ha az Unió nem túl derűlátó is "az ügyet illetően, amely az igazságszolgáltatás szelektív alkalmazására hasonlít".

Az Európai Bizottság kedden azt mondta: mélyen csalódtak az ukrán bíróság ítéletében, ami erőteljesen befolyásolja majd az unió és Ukrajna közötti kapcsolatokat. Az uniós diplomaták korábban arra is figyelmeztették Ukrajnát, hogy a tervezett - politikát és szabadkereskedelmet érintő -kétoldalú megállapodások nem lépnek életbe, ha Timosenko börtönben végzi.

Viktor Janukovics ukrán elnök mindeközben kijelentette, hogy a Julija Timosenko ellen hozott ítélet nem végleges, és megérti a Európai Unión aggodalmait az ügy miatt. "Ez nyugtalanítja az Európai Uniót, és mi megértjük, miért van ez így" - mondta az elnök újságíróknak. "Ma a bíróság a hatályos büntető törvényszék értelmében döntött. Ez nem végleges döntés" - tette hozzá, a fellebbviteli bíróságra és esetleges törvénymódosításokra utalva.

Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök az ítélethirdetés után arra figyelmeztetett, hogy Julija Timosenko volt ukrán kormányfő bebörtönzése veszélybe sodorhatja a két ország 2009-es gázszállítási megállapodását, amelynek megkötéséért Timosenkót elítélték. A pekingi látogatáson tartózkodó Vlagyimir Putyin az ítéletről nyilatkozva azt is mondta, nem igazán érti, miért szabtak ki Timosenkóra hét év börtönbüntetést. Az orosz külügyminisztérium Moszkvában nyilatkozatban reagált az ítélet keddi kihirdetésére, és azt írta, hogy a Timosenko elleni vádemelésnek "nyilvánvalóan oroszellenes mellékzöngéje" van.

Forrás: AFP/Grigoriy Vasilenko
Hivatali visszaélés miatt hét évet kapott a volt ukrán miniszterelnök

Forrás: AFP
Timosenko lányával és férjével a kijevi kerületi bíróságon