Baloldali szélsőségesek akartak robbantani a berlini pályaudvaron

Vágólapra másolva!
Alig száz méterre a peronoktól találták meg berlini vasutasok azt a gyanúsnak tűnő csomagot, amelyről utóbb kiderült: gyújtóbomba volt. Hétfőn virradóra több vasúti kábelt is megrongáltak a Berlin-Hamburg vonalon. Az akciókat egy német szélsőbaloldali csoport vállalta magára.
Vágólapra másolva!

A berlini főpályaudvar elleni gyújtóbombás támadást hiúsítottak meg az utolsó pillanatban - közölte hétfőn a német rendőrség. A szakértők hatástalanították a gyúlékony anyaggal megtöltött palackokból álló szerkezetet, amely egy gyutacshoz volt csatlakoztatva - közölte a szóvivő.

A hatóságokat vasutasok riasztották délben, amikor rábukkantak a sínek mellett elhelyezett gyanús tárgyakra a főpályaudvarra bevezető egyik alagút északi bejáratánál, alig száz méterre peronoktól.

Hétfőn kora reggel a Berlin-Hamburg közötti vasútvonalon rongálták meg a felsővezetékeket. Az utasoknak legkevesebb egy óra késéssel kellett számolniuk - írja a Local hírportál német kiadása.

Mindkét akcióért baloldali szélsőségesek vállalták a felelősséget. A magát Hekla néven meghatározó csoport, amely egy izlandi vulkánról kapta a nevét, többek között a tíz éve tartó afganisztáni háború miatt szervezte akcióit.