Karzai elnök elleni merénylet meghiúsításáról számoltak be Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Afganisztánban ismét pakisztáni szálat fedeztek fel az elnök elleni állítólagos merénylet hátterében.
Vágólapra másolva!

Az afgán hírszerzés meghiúsított egy merényletet, amelynek célpontja Hamid Karzai államfő lett volna, jelentette be az Országos Biztonsági Igazgatóság (NDS) szóvivője. A beszámoló szerint az ügy kapcsán hat olyan embert tartóztattak le, akik kapcsolatban álltak az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel és a hírhedt Hakkani-hálózattal. Ráadásul - tették hozzá - két, Pakisztánban tartózkodó arab szervezte be őket.

Afgán tisztségviselők egyre hangosabban vádolják a nyilvánosság előtt Pakisztánt azzal, hogy hírszerző ügynökségei támogatják a lázadókat. Kedden már azt állították, hogy pakisztáni tisztviselők előre tudtak a Burhanuddin Rabbani volt afgán elnök életét követelő, szeptember 20-án elkövetett merényletről.