Megölték az al-Kaida egyik legveszélyesebb vezetőjét

Vágólapra másolva!
A jemeni védelmi minisztérium bejelentette, hogy megölték Anvar al-Avlakit, a jemeni al-Kaida vezetőjét - közölte a CNN. Ő volt egykor Oszama bin Laden jobbkeze.
Vágólapra másolva!

A CNN amerikai hírtelevízió internetes oldalán azt közölte, hogy az amerikai születésű, de jemeni származású Anvar al-Avlakit az Arab-félszigeten ölték meg. Az amerikai védelmi minisztérium sokáig úgy tudta, hogy a terrorszervezet jemeni sejtjének vezetője Jemenben élt.

A muszlim vallási vezető Új-Mexikóban született, és mielőtt az Egyesült Államokból a Közel-Keletre távozott, egy virginiai mecsetben vezetett vallási gyűléseket. Anvar al-Avlaki az al-Kaida Arab-félszigeten működő szárnyát irányította, amelynek része a legveszélyesebbnek tartott jemeni sejt is.

Al-Avlakit 2010 júliusában vette fel az Egyesült Államok a körözött terroristák feketelistájára. Washington ugyanis azt gyanította, hogy ő tehető felelőssé többek között a nigériai Umar Farouk Abdulmutallab beszervezéséért, aki 2009 decemberében merényletet próbált elkövetni egy Detroitba tartó repülőgépen. De az ő befolyását sejtették Nidal Hassan őrnagy cselekedetei mögött is, aki szintén 2009-ben rendezett vérfürdőt a Fort Hood katonai bázison.

Al-Avlakit májusban egy robotrepülővel próbálta megölni az Egyesült Államok, a támadásban az al-Kaida két középvezetője halt meg, a Bin Laden lehetséges utódjának tartott al-Avlaki nem ült az autóban.