Újra tankokkal támadják a felkelőket a szíriai Hamában

Vágólapra másolva!
Második napja tart a szíriai kormányerők támadása a Hamában tartózkodó felkelők ellen, a kormány csapatai tankokkal vonultak be a városba. Vasárnap legalább 95-en meghaltak a támadásban, hétfőn pedig újra tankok lőtték a város utcáit.
Vágólapra másolva!

Vasárnap után hétfőn is tankokkal támadtak a kormányerők a felkelőkre a szíriai Hama városában - írja a brit BBC a helyszínen tartózkodó szemtanúkra hivatkozva. Egy meg nem erősített forrás szerint négy ember vesztette életét a támadásban.

A BBC Libanonban tartózkodó tudósítója szerint Hamát a vasárnapi támadás ellenére még mindig inkább a városban élő felkelők uralják, nem pedig a kormányerők. Jim Muir szerint a tankok vasárnap elfoglalták Hama belvárosát, majd a külsőbb kerületekbe vonultak, hétfő délelőtt pedig újra támadtak. Több más szíriai városban is összecsaptak a felkelők a kormányerőkkel.

A Reuters hírügynökségnek aktivisták azt mondták, hogy tankok rohamozták meg a keleti Albu Kamal városát is. A támadások célja állítólag az ellenzéki város leigázása - írja a hírügynökség.

Vasárnap a felkelők szerint 95 ember meghalt a városban, ahová a Bassár el-Aszad elnököt támogató erők törtek be tankokkal. Az ellenzéki bázisnak számító város utcáin tankok viharzottak végig, és tüzet nyitottak az emberekre, a felkelők Molotov-koktélokkal és kődobálással próbáltak védekezni.

Szemtanúk szerint a tanktámadás után szerteszéjjel hevertek halottak tucatjai a város központjában. "Ez mészárlás, meg akarják törni Hamát még a ramadán előtt!" - mondta vasárnap telefonon egy Ahmed néven bemutatkozó szemtanú az AP hírügynökségnek.

Szíriában korábban a Guardian szerint minden helyi arra számított, hogy a ramadán ideje alatt eszkalálódik majd a tüntetők és a kormányerők közötti harc, és nagy tüntetésekre számítottak - a ramadán alatt, úgy vélték, eldől majd a küzdelem, amely a március elején kitört felkelés óta folyik.