Az eBayen vásárolt vegyszereket és maszkot a norvégiai tömeggyilkos

Vágólapra másolva!
"Az eBay a barátod" - ezt írta 1500 oldalas eszmefuttatásában a norvégiai tömeggyilkos, Anders Behring Breivik, aki egy brit lap szerint az internetes áruházból rendelt többek között vegyszereket, gázmaszkot és más egyéb felszereléseket.
Vágólapra másolva!

Az eBayen vásárolt vegyszereket és különböző felszereléseket Anders Behring Breivik, a 77 halálos áldozatot követelő norvégiai tömeggyilkosság gyanúsítottja - írja a Sunday Telegraph brit lapra hivatkozva a BBC online oldala. Az újság azt állítja, több ezer internetes tranzakciót vizsgáltak az elmúlt hét hónapból, ezek pedig arra utalnak, hogy Breivik az eBayen szerezte be a kénport, ami az egyik kulcsfontosságú összetevője annak a bombának, amellyel az oslói kormánynegyedben robbantott.

Breivik többek között rendelt egy teljes arcot eltakaró légzőkészüléket, egy veszélyes anyagok elleni védőoverallt, és egy satut. A tettes 1500 oldalas eszmefuttatásában többször is említi az internetes piacot, leírja benne, hogyan használta az eBayt a különböző dolgok beszerzésére, köztük olyasmire is, amit a brit lap nyomozása nem derített fel. Ez arra utalhat, hogy Breiviknek több felhasználóneve lehetett - írja az újság. A férfi egy helyen úgy fogalmaz: "Az eBay a barátod".

A cég nem reagált a Sunday Telegraph céggel összefüggő állításaira, de kiadott egy közleményt, amelyben azt írja, hogy a vállalat együttműködik a norvég hatóságokkal. Az eBay szóvivője - tekintettel a folyamatban levő nyomozásra - egyéb kommentárt nem fűzött az ügyhöz.

A norvégiai merényletről és Anders Behring Breivikről szóló összes [origo]-s cikket itt olvashatja.