Felülírta az államfő vétóját a szlovák parlament a nyelvtörvény szavazásán

Vágólapra másolva!
Változtatás nélkül fogadta el kedden a szlovák parlament a kisebbségi nyelvhasználati törvényt, amelyet korábban Ivan Gasparovic köztársasági elnök megvétózott. A törvény szerint 20 százalékról a jövőben 15 százalékra csökkenne a kisebbségi nyelvhasználati küszöb Szlovákiában. A nyelvhasználati küszöb csökkentése azonban a gyakorlatban csak tíz év múlva lép életbe.
Vágólapra másolva!

A szlovák parlament kedden változások nélkül újra jóváhagyta a május végén elfogadott kisebbségi nyelvhasználati törvényt, amelyet azonban Ivan Gasparovic államfő megvétózott és elutasításra javasolt. A köztársasági elnök legfőbb kifogása a jogszabály ellen, hogy az több esetben a kisebbségi nyelveket egyenjogúsítja a szlovák államnyelvvel, illetve hogy szerinte korlátozza az államalkotó szlovák nemzet jogait.

A 150 tagú törvényhozásban a keddi szavazáskor a jogszabályt 77 képviselő támogatta, ami elegendő volt az államfő vétójának felülírásához. Gasparovic a kifogásait mintegy tízoldalas megjegyzésekben foglalta össze, és azt javasolta a parlamentnek, hogy a törvény egészét utasítsa el. Ennek alapján a parlament most csak a törvény egészéről szavazhatott, és a többség ismét igent mondott a kisebbségi nyelvhasználati törvényre.

A vitában az ellenzék ismét élesen bírálta a jogszabályt, "magyarosításnak", a szlovák állam érdekeivel ellentétesnek minősítette, és Orbán Viktor "revizionista politikájának" érvényesüléséről beszélt.

A módosítás értelmében az eddigi 20 százalékról a jövőben 15 százalékra csökkenne a kisebbségi nyelvhasználati küszöb Szlovákiában. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az egyes szlovákiai településeken a kisebbségi lakosság arányának elég csak a 15 százalékot elérnie ahhoz, hogy a hivatalos érintkezésekben használhassák az adott kisebbség nyelvét.

A kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentése a gyakorlatban azonban csak tíz év múlva lép életbe. A parlamentben ugyanis előzőleg megszavazták azt a képviselői módosító indítványt, miszerint egy település csak akkor kerülhet fel a kétnyelvű települések listájára, ha a kisebbségi lakosok aránya a településen két egymást követő népszámlálás során eléri a 15 százalékot.

Hasonlóan az államnyelvtörvényhez a kisebbségi nyelvhasználati törvény megsértéséért is pénzbüntetés jár, mégpedig 50 eurótól 2500 euróig. A Szlovákia területén hagyományosan használt kisebbségi nyelveknek a törvény a bolgár, a cseh, a horvát, a lengyel, a magyar, a német, a roma, a ruszin és az ukrán nyelvet ismeri el.