Börtön vár az Obama volt szenátori székét pénzért áruló politikusra

Vágólapra másolva!
Papíron akár háromszáz év börtönbüntetésre is ítélhetik Rod Blagojevich volt illinoisi kormányzót. Az esküdtszék korrupcióban, csalásban és zsarolási kísérletben találta bűnösnek a politikust.
Vágólapra másolva!

A Chicago Tribune című amerikai lap által megkérdezett védőügyvédek és ügyészek úgy becsülik, hogy a korrupciós ügyekben a közelmúltban született ítéletek alapján Rod Blagojevichre tíz év börtönbüntetés vár. Az esküdtszék szerint a volt illinos-i kormányzó ellen felhozott húsz vádpontból tizenhét beigazolódott. Korrupcióban, csalásban és zsarolási kísérletben is bűnösnek találták, az ítéletre azonban hónapokig várni kell még. A vádpontok közül többet is húsz évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatnak, így papíron akár háromszáz évre is ítélhetnék.

Szakértők a chicagói lapnak azt mondták, a bíróság szándéka szerint az ítélettel nemcsak Blagojevichet büntetik majd, hanem a többi tisztségviselőt is megpróbálják elrettenteni a korrupciós ügyektől. A volt kormányzó a bíró döntése értelmében csak külön engedéllyel hagyhatja el Észak-Illinoist.

A jelenlegi, a tavaly augusztusban lezárt per újratárgyalása volt, amikor az esküdtek a 24 vádpontból csak abban tudták elmarasztalni a politikust, hogy hazudott a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI-nak), a többi kérdésben szavazategyenlőség alakult ki.

A második per esküdtszéke tíznapi tanácskozás után egy vesztegetési vádpontban felmentette a volt kormányzót, két zsarolási kísérlet ügyében pedig egyenlően oszlottak a szavazatok. Az új ítélet több mint két évvel azután született meg, hogy az FBI emberei letartóztatták a még hivatalban lévő Blagojevichet. A demokrata politikust második mandátumának utolsó évében, 2009-ben fosztotta meg tisztségétől az illinois-i törvényhozás.

A vád szerint Blagojevich pénzbehajtó gépezetként üzemeltette Illinois szövetségi államot. Egy, az első tárgyaláson lejátszott hangfelvétel szerint egyébként az exkormányzó erősen nehezményezte, hogy az elnökké választott Barack Obama nem kínált fel neki kormányzati tisztséget azért cserébe, mert annak idején támogatta abban, hogy elnyerhesse az egyik illinois-i szenátori helyet a washingtoni törvényhozásban. Blagojevichet amiatt is elmarasztalták, hogy megpróbálta eladni a Barack Obama elnökké választása után 2008-ban megüresedett illinois-i szövetségi szenátori helyet.

Az esküdtszék döntését Blagojevich megdöbbenten vette tudomásul. Újságíróknak annyit mondott, hogy feleségével együt megpróbálja megmagyarázni a helyzetet 11 és 14 éves lányának - idézte a politikust a CNN amerikai hírtelevízió internetes oldala.

Az állam előző kormányzóját szintén elítélték korrupció miatt, a republikánus George Ryan jelenleg hat és fél éves büntetését tölti.