A Hamász 1000 palesztin fogoly elengedéséhez köti egy öt ével elrabolt izraeli katona szabadon bocsá

Vágólapra másolva!
A Hamász nyilvánosságra hozott egy videófelvételt is, amelyen egy húsz éve eltűnt izraeli pilóta is látható.
Vágólapra másolva!

Izraeli börtönökben fogva tartott ezer palesztin szabadon bocsátása ellenében hajlandó csak elengedni a Hamász fegyveres szárnya Gilád Salit öt éve elrabolt izraeli katonát - közölte a szervezet szombaton.

Az Ezzedín el-Kasszám Brigádok ezzel a közleménnyel reagáltak izraeli, palesztin és nemzetközi emberi jogi szervezetek előző napi felhívására, fenntartva a bizonytalanságot a jelenleg 24 éves, francia-izraeli állampolgárságú katona sorsa felől.

A francia-izraeli állampolgárságú katonát 2006. június 25-én hurcolták palesztin fegyveresek a Gázai övezet területére. Fogságba kerülése óta mindössze három levelet, egy hang- és egy videoüzenetet küldhetett családjának, 2009 októbere óta pedig semmilyen életjelet nem adtak róla.

A Gázai övezetben hatalmon lévő Hamász szombaton egy keltezés nélküli, mindössze 39 másodperces videofelvételt mutatott be újságíróknak, amelyen Salit, valamint egy húsz éve eltűnt izraeli pilóta látható. A Hamász weboldalára is feltett felvétel eredetéről azonban egyelőre semmit sem lehet tudni.

Salit fogva tartásának helye ismeretlen, és a Gázai övezetben hatalmon lévő Hamász palesztin radikális szervezet csütörtökön újfent elutasította a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) azt a kérését, hogy meglátogathassák a fogoly katonát. Megfigyelők szerint a Hamász attól tart, hogy az ICRC munkatársainak segítségével Izrael meghatározhatná fogva tartásának helyét, és később kiszabadíthatná katonáját.

Izraeli, palesztin és nemzetközi emberi jogi szervezetek pénteken közös közleményben követelték az "embertelen" körülmények közt fogva tartott Gilád Salit szabadon bocsátását. A Hamász követeléseivel szemben hajthatatlan Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pedig csütörtökön kijelentette, hogy szigorítani kívánja a palesztin foglyok fogva tartásának feltételeit. Jelenleg mintegy 5500 palesztin raboskodik Izraelben.

A palesztin foglyok számos hozzátartozója válaszul a Vöröskereszt gázai kirendeltsége előtt tojásokat és üres üveget hajított az iroda épületéhez, és bocsánatkérést követelt. A Hamász rendőrsége szétoszlatta a zömében nőkből álló tiltakozókat.