Tíz év börtönt is kaphat Julija Timosenko volt ukrán kormányfő

Vágólapra másolva!
Ha elítélik, akár tíz év szabadságvesztés is várhat az ukrán ellenzék vezetőjére. Julija Timosenko volt kormányfőnek azért kell bíróság elé állnia, mert a vád szerint visszaélt a hatalmával. Szerinte politikai összeesküvés zajlik ellene.
Vágólapra másolva!

Bírósági eljárás indul Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök ellen. A 2004-es narancsos forradalom hősét azzal vádolják, hogy visszaélt a hatalmával az oroszországi gázszerződések megkötésekor.

A vád szerint a politikus miniszterelnökként olyan megállapodást kötött Moszkvával 2009-ben, amelynek értelmében Ukrajna túl magas áron vásárolt orosz földgázt, ráadásul nem kapott felhatalmazást a kormánytól, hogy aláírja a szerződést.

Timosenko tagadja a vádakat, és politikai összeesküvésről beszél. Szerinte ellenfele, Viktor Janukovics elnök a 2012-ben esedékes parlamenti választások és a 2015-ös elnökválasztás előtt szeretne megszabadulni tőle. Az ukrán ellenzék vezetője tíz év szabadságvesztésre számíthat.

Timosenko csaknem ezer támogatója gyűlt össze a kijevi bíróság épületénél. Az AFP hírügynökség jelentése szerint a volt kormányfő azt mondta: a bírósági meghallgatás kész cirkusz.

Julija Timosenko nem először áll bíróság előtt. Decemberben azzal vádolták, hogy miniszterelnöksége idején, 2009-ben szabálytalanul használtak fel környezetvédelemre szánt pénzeket.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió elítélte a volt ukrán kormányfő és számos szövetségese elleni eljárást, amelyet a politikai ellenfelek szelektív üldöztetésének minősít.