"Orbán a komolyabb, Gyurcsány a vicces" - kire szavaznak a felvidékiek?

Kettős állampolgárság, határon túli magyarok, szlovákia, felvidék, komárom, riport
Vágólapra másolva!
A Jobbik nehezebbé teszi az életüket, az MSZP-t nem szeretik, a Fideszben pedig csalódtak, bár van, aki örülne egy "szlovák Orbánnak" - így látják az [origo] által megkérdezett felvidéki fiatalok a magyar politikát. Szívesen szavaznának a magyar választásokon, de szeretnek Szlovákiában élni. A mindennapjaik konfliktusmentesek, de nem örülnek neki, hogy a nagypolitikában mindig előkerül a magyar kártya. Kire szavaznak a határon túli magyarok?
Vágólapra másolva!

Kire szavaznak a határon túli magyarok?

A kormány várhatóan az idén dolgozza ki és terjeszti a parlament elé az új választójogi törvényt. A jogszabály valószínűleg felforgatja az eddigi választási rendszert, kevesebb lesz a képviselő, máshol lesznek a szavazókörzetek, mint most, sőt lehet, hogy az egész választási folyamat is megváltozik. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes pedig azt mondta, lényegében eldőlt az is, hogy a határon túl élő magyarok valamilyen formában választójogot kapnak. Az [origo] arra volt kíváncsi, hogy a legsűrűbben lakott határon túli magyar területeken mit gondolnak a lehetőségről az ott élő magyarok, kire szavaznának a legszívesebben, egyáltalán mennyire követik a magyar közéletet.

"Magyarnak születtem, és annak is akarok meghalni" - riport Erdélyből
"Balkáni lettem" - egy magyar élete az utolsó vajdasági magyar bástyán
Kiment a divatból Magyarország Csángóföldön - riport a moldvai csángókról
Ahol még Gyurcsány nyomja a sódert Orbánnal - riport Kárpátaljáról

Míg Kárpátalján a költségek és a titkosrendőrségtől való félelem, Erdélyben pedig a lassú ügyintézés tart vissza sok magyart attól, hogy felvegyék a magyar állampolgárságot, addig Szlovákiában a kettős állampolgárságot tiltó törvény a legkomolyabb akadálya az egyszerűsített honosításnak. De abban is különböznek a szlovákiai magyarok a nem EU-tag Ukrajnában és Szerbiában, illetve a schengeni övezethez nem tartozó Romániában élő magyaroktól, hogy számukra nincs gyakorlati haszna a magyar állampolgárságnak.

Az [origo] által megkérdezett révkomáromi fiatalok többsége ennek ellenére is szívesen felvenné a magyar állampolgárságot, a szigorú szlovák törvény miatt azonban egyelőre kivárnak. A pozsonyi parlament 2010 májusában, Robert Fico kormánya idején fogadott el gyorsított eljárásban egy olyan javaslatot, amelynek értelmében az elveszti a szlovák állampolgárságát, aki saját akaratából felveszi egy másik ország állampolgárságát. Bár a magyarországiakról sokaknak az jut eszébe először, hogy féltik tőlük a magyarországi állásokat, többségük szeret Szlovákiában élni, és nem is költözne Magyarországra. Az [origo] hat révkomáromi fiatallal beszélgetett arról, hogy mit gondolnak a kettős állampolgárságról, a szavazati jogról és a magyar politikáról.

Akik a szlovák Orbánra várnak - Fekete Katalin (22) és Nagy Dóra (22)

"Bízunk benne, hogy ide is eljön egy jó Orbán" - mondta nevetve a szlovák politikusokról Fekete Katalin, aki szerint a helyi politikusok ellenállása hátráltatja leginkább a felvidéki magyarokat abban, hogy felvegyék a kettős állampolgárságot. Ha eltörölnék a kettős állampolgárságot kizáró, tavaly hozott törvényt, akkor automatikusan felvenné a magyar állampolgárságot. "Bár én akkor is meggondolnám, mert bevezethetnek korlátozásokat" - tette hozzá Nagy Dóra, aki barátnőjéhez hasonlóan angol-magyar szakos diák a révkomáromi Selye János Egyetemen, és éppen az államvizsgájuk eredményét várták az egyetem épülete előtt.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Nagy Dóra és Fekete Katalin a Selye János Egyetem előtt

Fekete azt mondta, szavazna egy magyarországi választáson is, ha lenne erre lehetősége, mégpedig a Fideszre, mert szerinte Orbán nemcsak országban, hanem nemzetben is gondolkodik. Az egy évvel ezelőtti választáson még a Jobbikra szavazott volna, de csalódott bennük, mert nem támogatják a Fideszt. "Korábban totál odavoltam Vonáért" - mondta, hozzátéve, számára már túl radikális a Jobbik. Az LMP-ről csak annyit mondott, hogy eleinte szimpatikusak voltak, de már az SZDSZ utódpártjának tűnnek, ami nem tetszik neki.

Szlovákiában nagy érdektelenség övezi a politikát, különösen a szocializmus alatt felnőtt korosztályokban. "A fiatalok aktívabbak, nyitottabbak, jobban érdeklődnek a közélet iránt" - mondta Fekete. Szerinte a magyar identitás is erősödik a felvidéki magyaroknál, a magyar nyelvű iskolákban is nagyobb hangsúly van ezen. "Azzal nincs baj, hogy Szlovákiában élünk, csak legyenek meg a jogaink" - mondta arról, hogy szerinte a hivatalokban vagy a kórházakban csak szlovákul hajlandóak megszólalni.

Nagy Dóra azt mondta, hogy a sajtó által láttatott, szlovákok és magyarok közötti konfliktus egyáltalán nincs jelen a mindennapokban, azokat csak a politikusok szítják. Kövér Lászlónak, a magyar országgyűlés elnökének nyilatkozata például még a szlovák miniszterelnök rosszallását is kiváltotta. Kövér azt mondta, minden szlovák politikusban van egy kis Ján Slota, ami Fekete szerint így van, viszont hozzátette azt is, "mi is valamennyien Ján Sloták vagyunk, mert védjük a magyarságunkat".

Orbán komolyabb, Gyurcsány vicces - Jozefík Veronika (26)

"Amikor Magyarországon vállaltam alkalmi munkákat, a magyarországiak többször is mondták, hogy elvesszük a munkájukat. Sokszor össze is vesznek emiatt magyarországi és felvidéki magyarok, egyszer majdnem bunyó is volt" - mesélte a nyitrai egyetemen genetikai technológiából diplomázott Jozefík Veronika, akinek édesapja félig cseh, félig szlovák, édesanyja pedig magyar.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Jozefík Veronika szerint a szlovákok és a magyarok ugyanolyanok

Bár Nyitrán jóval több szlovák él, mint magyar, a magyar anyanyelvű Jozefík szerint az ott eltöltött öt éve alatt semmilyen konfliktusa nem volt szlovákokkal, a tanárok is segítőkészek voltak vele, ha valamit nem tudott szlovákul. "A szlovákok zárkózottabbak, de egyébként ugyanolyanok vagyunk" - mondta az éppen munkát kereső nő. Szlovákiában szeretne maradni, hogy otthon be tudjon segíteni a többek között japán fürjek és vadászgörények tenyésztésével foglalkozó családjának.

A kettős állampolgárságról azt mondta, hogy ismerősei szoktak beszélni róla, és többen gondolkodnak azon, hogy felvegyék a magyar állampolgárságot, őt azonban nem érdekli a politika, csak annyit mondott, hogy a környéken Orbán Viktor a legismertebb politikus. "Orbán a komolyabb, Gyurcsány a vicces. Gyurcsány szegény ember minálunk, mert sokat találgat" - mondta nevetve, hogy milyen Gyurcsány megítélése ismerősei körében.

Aki szerint tabu az állampolgárság - Komjáthy Lóránt (25)

"Mindenképp felvenném a magyar állampolgárságot, ha nem lenne ez probléma" - mondta a 25 éves közgazdászhallgató. A Selye János Egyetem hallgatója szerint azért is lenne problémás a magyar állampolgárság felvétele, mert egyetemistaként és egy kistelepülés önkormányzati képviselőjeként is felesküdött a szlovák alkotmányra, amely nem engedélyezi a kettős állampolgárságot. "Amíg nem javul a helyzet", nem is tervezi az állampolgárság felvételét.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Az önkormányzati képviselőként is dolgozó Komjáthy Lóránt

Komjáthy Lóránt nem tud arról, hogy bármelyik ismerőse kérelmezte volna már a magyar állampolgárságot. "Nem is szokás ezt megkérdezni. Én se kérdezek ilyet, ne is tudjak róla, hogy ne kelljen a másiknak hazudnia" - mesélte. Jól érzi magát Szlovákiában, mindenképpen Révkomárom környékén szeretne maradni, családjával elég mélyen ápolják a magyar hagyományokat, de úgy érzi, a szlovákiai magyarság nagy része - főleg a középkorúak - belefásult a magyarokat érő támadásokba. "Itt mindig a magyarkérdést veszik elő. Mintha erkölcstelen vagy szégyen lenne, hogy magyarok vagyunk" - jelentette ki, és megjegyezte, hogy "Szlovákia az egyetlen ország Közép-Európában, ahol rendszerint parlamenti szinten reagálnak minden magyarországi nyilatkozatra".

Ha lenne rá lehetősége, elmenne szavazni egy magyarországi választáson, bár szerinte a szavazati jognak lenne hátulütője. "Ez újabb aduász lehet azok kezében, akik a magyarokat támadják" - magyarázta. "Pedig így lenne korrekt, csak a világ megbonyolítja" - mondta. Azt mondta, a Fideszre szavazna, mert ők "állnak ki a legkorrektebbül a magyarokért", és az egyetlen olyan európai kormánynak tarja a magyart, amely szembe mer menni az IMF-fel és a bankokkal. Az MSZP-re csak annyit mondott, hogy "közröhej", a Jobbikot pedig túl szélsőségesnek tartja. "Nagyon sok kárt okoztak, mikor idejöttek, folyamatosan támadási felületet adnak", és szerinte "nincs bennük erő". Az LMP-ről azt mondta, "elég híres volt" náluk, mert a semmiből jöttek elő, és olyan kérdéseket tettek fel, amelyeket korábban senki. "Érezhető volt a szimpátia irányukban, sokan újfajta gondolkodást láttak bennük" - mondta.

Aki csalódott Orbánban - Mátyus Zoltán (42)

"A 2005-ös népszavazás előtt nagyon lelkes voltam, de annál nagyobb csalódás volt, hogy nem szavazták meg a magyar állampolgárságot a határon túl élőknek. Akkor nagyon nagy törés állt be, és most annyira nem tudtam lelkesedni" - mesélte a Nyitrán pszichoterapeutaként dolgozó Mátyus Zoltán. "Jó előjönni Trianonnal, de amikor valódi gesztust kellett volna gyakorolni, akkor ez történt. Rendben van, ha valakinek az állampolgárság megadása az érdekeivel ellentétes, csak akkor ne legyen trianonozás" - mondta, utalva arra, hogy sok, a határ közelében élő magyarországi félti a munkáját a felvidéki magyaroktól.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Mátyus Zoltán nem szereti az erős államot

"Továbbra is nagyon örülök annak, hogy magyar vagyok, és szívesen vagyok magyar, de 2005-ben nem tudtam csak a politikusokra haragudni, mert egy referendum volt, amin bárki szavazhatott" - mondta Mátyus Zoltán, hozzátéve, hogy a népszavazás előtt még azon is gondolkodott, hogy átköltözik Magyarországra, mert nagyon szimpatikus számára a magyar mentalitás.

A magyar állampolgárságot akkor venné fel, ha tartósan olyan politikusok irányítanák Szlovákiát, mint Robert Fico vagy Ján Slota, mert akkor koloncnak érezné magát. "Azt azonban még nem tudtam eldönteni, hogy mennyire politikai gesztus vagy szimplán csak politikai tőkegyűjtés az egyszerűsített honosítás lehetősége" - jelentette ki. A főiskolát Pozsonyban és Prágában elvégző pszichoterapeuta általában jól érzi magát Szlovákiában, leginkább Vladimir Meciar és Robert Fico kormányának politikája zavarta.

A magyar közéletet főleg akkor követte napi rendszerességgel, amikor Gyurcsány Ferenc volt hatalmon, mert akkor "mindenki félt, hogy hova tart Magyarország". Azt mondta, nagyon szurkolt annak, hogy a "szocik" eltűnjenek, Bajnai Gordonról viszont kifejezetten jó véleménye volt. "Hosszú idő után ő volt az első olyan politikus, akit hosszabb távon el tudtam volna képzelni" - jelentette ki.

Ha elmehetne szavazni, "picit nagyot nyelve, de sajnos a Fideszre" adná a voksát. "A kormányzásuk egy csalódás. Orbán megfordította a volánt, és olyan baloldali dolgokat csinál, hogy megáll az ész" - mondta Mátyus, aki azt mondta, bosszantja, hogy az Európában ritkán látott többséget arra használja a magyar kormány, hogy központosítson. A Jobbikot Ján Slota radikális pártjához hasonlította, azt mondta, "a másik oldalról ismerem őket, és nem tudok ettől elvonatkoztatni". "A Jobbikról a sugárzó arrogancia és a koncepciónélküliség jut ide el, illetve az itt élőknek következményeket is jelent, mert az itteni szélsőségesek meglovagolják ezeket" - mondta.

Aki átköltözne Magyarországra - Papp Krisztina (21)

"Tavaly még Orbánra szavaztam volna, de az új törvényei nem tetszenek" - mondta a közgazdaságtant tanuló Papp Krisztina, akinek az sem tetszik, hogy Orbán "nincs jó viszonyban a Szlovákiában élő magyarokkal", és a "cigányságot részesíti előnyben". A magyar közéletet követi, de a többi pártot nem nagyon ismeri.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Papp Krisztina idejének nagy részét Magyarországon tölti

A legutóbbi szlovák választáson a jelenlegi kormányfőt, Iveta Radicovát támogató egyetemista azt mondta, gondolkodott azon, hogy felveszi a magyar állampolgárságot, mivel rengeteget tartózkodik Magyarországon, de egyelőre nem szeretne lemondani a szlovák állampolgárságról. Ha lenne szavazati joga Magyarországon, akkor mindenképp elmenne szavazni. Szlovákul alig beszél, és jobban szereti a magyarokat, mint a szlovákokat, bár az előítéletekkel Magyarországon is szembe kell néznie. "Ha itt vagyok, mindenkinek az a baja, hogy miért vagyok magyar, ott meg az, hogy miért vagyok szlovák" - mondta.

Aki a kisebbik rosszra szavazna - Szakács Norbert (24)

"Gondolkozom a magyar állampolgárság felvételén, de egyelőre nem látom értelmét. Eddig is tudtam, hogy magyar vagyok, de semmi értelmét nem látom annak, hogy ezt igazoljam is" - mondta a Selye János Egyetem végzős közgazdász hallgatója. "Inkább politikai vonzata van, amelyet mindkét fél felhasznál. A Fidesz szavazatokat szeretne, Fico és Slota pedig rémisztgetheti a szlovákokat" - jelentette ki a kelet-szlovákiai Nagykaposról származó Szakács.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Szakács Norbert Budapesten és Pozsonyban is keres munkát

"Alapvetően jobboldali irányultságú vagyok, de az a felhajtás, ami például az alkotmány körül volt, már unszimpatikus volt, és a szereplőkkel sem nagyon egyeztet a Fidesz" - mondta Szakács, aki szavazna Magyarországon, ha lenne erre lehetősége. "Persze ahhoz képest, ami itt volt évekig, annál csak jobb lehet" - tette hozzá. A Jobbik szerinte a cirkuszba való, mert túl nacionalista, és nem európai a hozzáállásuk. "A politikai helyzet eléggé érdekes, így a kisebbek rossza alapján szavaznék" - mondta a Révkomárom 100 kilométeres körzetében munkát kereső Szakács Norbert.