Elvették egy spanyol nőtől a kislányát, mert túl sokszor szoptatta

Vágólapra másolva!
Gyermekvédők, orvosok és civilek nemzetközi kampányt hirdettek, hogy visszakaphassa gyermekét egy spanyol anya, akitől "kaotikus" szoptatási szokásai miatt vették el kislányát. Egy kiszivárgott jelentés szerint a hatóságok helytelenítették, hogy az anya bárhol és bármikor szoptatta a 15 hónapos kislányt, és egy ágyban is aludt vele.
Vágólapra másolva!

Nemzetközi felháborodást váltott ki, hogy a madridi önkormányzat elszakított az anyjától egy 15 hónapos kislányt még a hónap elején. A szociális szolgálat ragaszkodik az álláspontjához, amely szerint komoly okai voltak annak, hogy a gyermeket állami gondozásba vették - számolt be internetes oldalán a Guardian című brit napilap.

A hivatalos jelentés az anya szoptatási szokásait kritizálja. "Gyakorlatilag játékként használta a szoptatást, bármikor a kislány sírni kezdett, az anya azonnal megszoptatta, bárhol voltak is " - áll a kiszivárgott jelentésben.

A hivatal kritikája feldühítette a spanyol gyermekorvosokat, de a gyermekvédőket és civil csoportokat is szerte Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban, s most közösen lobbiznak azért, hogy a 15 hónapos Alma visszakerülhessen édesanyjához. "A gyermeket sürgősen vissza kell adni az anyjának, és akkor szoptathat, amikor csak akar" - közölte az Alma visszaadásáért küzdő csoportok szóvivője.

Alma a hónap elején került állami gondozásba, amikor Habibának el kellett hagynia az egyedülálló anyák otthonát. Mindez annak dacára, hogy a hatóságoknak feltűnt, mennyire gyengéd az anya a gyermekével. Az Almáért kampányolókat a jelentésnek az a része háborította fel, amely nem megfelelő étkezési és alváshigiéniai szokásokkal vádolja az anyát.

A madridi szociális szolgálat közölte, hogy az anyának lelki problémái vannak, többször agresszíven viselkedett, megdobálta a többi kismamát, hetekig nem fürdette a gyermekét, és magára hagyta potenciálisan veszélyes helyeken. A szolgálat szerint Habibának erőszakos kapcsolata volt a gyermek apjával, akit korábban lecsuktak, mert megverte őt.

"A madridi önkormányzat támogatja a szoptatást, de ebben az ügyben elsődlegesen a gyermeket kell védeni, ő pedig valós veszélyben volt" - közölte egy hivatali forrás.