Áramszünet bénította meg Varsó két főpályaudvarát

Vágólapra másolva!
Szerda délelőtt megszűnt az áramszolgáltatás Varsó két legfontosabb vasúti pályaudvarán. Több ezer embert kellett kimenekíteni az elsötétült pályaudvarokról, a sínen rekedt szerelvények utasainak egy része a sínek mentén gyalog indult el a városközpont felé. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta az áramkimaradást.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen okból szerdán délelőtt hirtelen megszűnt az áramszolgáltatás a varsói Centralny (Központi) és Sródmiescie (Belvárosi) vasúti pályaudvarokon, amelyeket teljesen ki kellett üríteni.

A pályaudvarok elsötétülése hatalmas káoszt okozott, 15 tűzoltóegység segített a több ezer ember kimenekítésében. Egy szerelvény az egyik pályaudvar indulási oldalán rekedt, egy másik pedig egy vasúti alagútban. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta az áramkimaradást.

Egyik pályaudvaron sem működött az ilyenkor automatikusan bekapcsolódó kiegészítő áramellátás. A síneken rekedt szerelvények utasainak egy része a sínek mentén gyalog igyekezett eljutni a városközpont felé. Nem működik a forgalomirányítás sem, a Wschodnia (Keleti) és Zachodnia (Nyugati) pályaudvarokon is vesztegelnek a vonatok. Nem működnek a pénztárak sem.

A pályaudvarok megbénulása a varsói belváros közúti forgalmában is jelentős fennakadásokat okozott. Az illetékesek nem tudják megmondani, mikorra sikerül helyreállítani az áramszolgáltatást és újraindítani a forgalmat. Állítólag ez néhány órát is igénybe vehet.