Állítólag szabadon engedték Aj Vejvejt, a legismertebb kínai művészt

Vágólapra másolva!
A kínai hírügynökség szerint szabadon engedték a világszerte ismert kínai avantgárd művészt, Aj Vejvejt, akit áprilisban tartóztattal le adócsalás vádjával. Aj Vejvej családja azonban a BBC-nek azt nyilatkozta, semmit sem tudnak a művész szabadon engedéséről.
Vágólapra másolva!

A kínai állami média jelentése szerint szabadon engedték Aj Vejvej kínai avantgárd művészt - közölte a kínai állami hírügynökségre hivatkozva internetes oldalán a BBC brit közszolgálati médium. Az ellenzékiségéről ismert kínai művészt korábban adócsalás vádjával csukták le. Aj Vejvej rokonai azonban a BBC-nek azt mondták, hogy nem tudnak semmit a művész szabadon bocsátásáról.

A kínai állami hírügynökség jelentése szerint a krónikus betegségben szenvedő 54 éves művészt jó magaviselete mellett azért engedték szabadon, mert állítólag felajánlotta, hogy visszafizeti tartozását.

A rendőrség szerint Aj Vejvej cége, a Pekingi Hamis Kulturális Alapítvány nagymennyiségű adót csalt el, és szándékosan megsemmisítette a könyvelését.

Aj Vejvejt áprilisban tartóztatták le, és sokáig ismeretlen helyen tartották fogva. A világszerte ismert ellenzéki művészt először adócsalással, később azonban bigámiával és pornográf képek terjesztésével is vádolták. Aj Vejvej szabadon bocsátását több külföldi vezető, köztük Angela Merkel német kancellár is sürgette.

Aj Vejvej számos akciójával kritizálta a kínai vezetést, és többször szót emelt az emberi jogok betartásáért. Ő tervezte többek között a 2008-as pekingi olimpia egyik legfőbb látványosságának számító, Madárfészek néven ismert stadion bonyolult acélszerkezetét. Rengeteg kiállítást rendezett világszerte, jelenleg a londoni Tate Modern Galériában látható kiállítása.

Aj Vejvej a 2008-as szecsuani földrengés után összeállította a katasztrófában meghalt gyerekek névsorát, ami kényes témának számított. A kormány több kritikusa ugyanis azt állította, hogy a földrengés azért követelte több mint 5334 iskolás gyerek halálát, mert nem voltak elég biztonságosak az épületek.

Korábban is előfordult már, hogy a kínai hatóságok korlátozták Aj Vejvej szabad mozgását arra hivatkozva, hogy árthat a nemzetbiztonságnak.