Meglőttek három nézőt egy amerikai cowboybemutatón

Vágólapra másolva!
Három néző megsérült egy amerikai cowboybemutatón Pennsylvania államban, amikor egy szereplő a közönség felé lőtt. Egyelőre nem tisztázott, hogy éles lövedékek vagy vaktöltény repeszei találták-e el őket - írja a Telegraph című napilap internetes kiadása.
Vágólapra másolva!

Kórházba szállítottak három nézőt egy amerikai cowboy show végén Pennsylvania államban, mert pisztolylövés érte őket. Nem tudni, hogy éles lőszer vagy vaktöltény okozta-e a sérüléseket - közölte a Daily Telegraph című napilap internetes kiadása. "Éppen vége lett a bemutatónak, amikor előttem ketten kiabálni kezdtek, mert eltalálták őket. Ezután mindent beterített a vér" - mondta Phyllis Masten, aki filmezett a rendezvényen.

Szemtanúk szerint a sérülést okozó lövések ugyanabból a pisztolyból jöttek, de a helyi seriff kizárta a szándékosságot. Eddig hetente négyszer tartottak cowboybemutatót önkéntesek a városban, valószínűleg ez volt az utolsó alkalom - mondta el Brenda Nolting, a helyi kereskedelmi kamara elnöke.