Július elején döntenek az eurózónában a görögök megsegítéséről

Vágólapra másolva!
Részleges áramkorlátozás kezdődött Görögországban hétfőn, mert a dolgozók sztrájkja miatt az energiatermelés közel harmada kiesett. Közben Luxembourgban rendkívüli találkozót hirdettek meg július 3-ára az euróövezeti országok képviselőinek. Ott dönthetnek a Görögországot támogató hitelcsomag újabb részletének felszabadításáról.
Vágólapra másolva!

Az áramszolgáltató szektor dolgozóinak szakszervezete hétfőn reggel határozatlan idejű sztrájkot hirdetett Görögországban, indoklásuk szerint a kormány privatizációs tervei miatt. A munkabeszüntetés tizenhat erőművet érint, az áramtermelés harmada kiesett emiatt.

Ezalatt Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő bejelentette, rendkívüli találkozót tartanak július 3-án az euróövezeti országok pénzügyminiszterei, hogy döntést hozzanak a Görögországot megsegítő nemzetközi hitelcsomag újabb részletének felszabadításáról. A luxemburgi miniszterelnök úgy látja, a görögök mindent megtesznek azért, hogy teljesüljenek a 12 milliárd eurós hitelrészlet folyósításának feltételei.

A tizenhét érintett EU-tagállam pénzügyminisztere hétfőn hajnalban közleményben még azt tudatta, hogy elhalasztják a végső döntést a Görögországnak nyújtandó újabb hitelrészlet folyósításáról, mert a súlyos adósságproblémával küzdő államnak szigorú takarékossági intézkedéseket kellene bevezetnie és pénzügyi reformba kellene kezdenie. A pénzügyminiszterek egyik feltétele, hogy Athén négy éven belül 50 milliárd eurónyi bevételre tegyen szert az állami vagyon privatizálásából. Nem vállalhatnak kötelezettséget a folyósításra addig, amíg a görög parlament meg nem hozza a szükséges határozatokat - közölte a pénzügyminiszterek csoportját vezető Jean-Claude Juncker.

Az euróövezeti miniszterek megkérték a görög pártokat, támogassák a nemzeti konszolidációs program célkitűzéseit, és segítsék annak szigorú végrehajtását. Görög részről korábban jelezték, hogy a parlament június végén hozza meg a szükséges döntéseket.

Szombaton ismét több ezren tüntettek Athénban az újabb költségvetési takarékossági intézkedések elfogadása ellen. A tömeg a parlament épületéhez vonult, ahol már szerdán is több tízezren tiltakoztak a megszorító intézkedések ellen. Jeórjiosz Papandreu kormányfő vasárnap felszólította honfitársait, álljanak ki a rendkívül népszerűtlen megszorító intézkedési csomag mellett, hogy elkerülhessék az államcsődöt.