A folyóba csapódott egy kisgép egy lengyel légiparádén, a pilóta meghalt

Vágólapra másolva!
A Visztulába zuhant gépével egy légibemutatón az egyik legtapasztaltabb lengyel műrepülő, Marek Szufa, akinek életét már nem tudták megmenteni. Szakértők szerint nem valószínű, hogy műszaki hiba okozta a katasztrófát.
Vágólapra másolva!

Egyelőre ismeretlen okból túlságosan közel ereszkedett a vízhez az egyik legismertebb lengyel műrepülő, Marek Szufa az 5. plocki légibemutatón. A gépe a Visztulába zuhant és elmerült.

A baleset szombat délután történt, amikor a pilóta Christen Eagle II N54CE típusú gépével éppen egy akrobatikus mutatvánnyal kápráztatta el a nézőket. A búvároknak 20 perc elteltével sikerült kiemelniük a vízből a pilótát, akit a mentők több mint fél órán keresztül sikertelenül próbáltak újjáéleszteni. Kórházba szállították, ahol késő este halottnak nyilvánították.

Marek Szufa 57 éves volt. Az egyik legtapasztaltabb lengyel műrepülőnek tartották, több mint 20 ezer órát repült. A baleset okait az ügyészség vizsgálja. Szakértők szerint nem valószínű, hogy műszaki hiba vezetett volna a katasztrófához. A roncsokat - a vízbe csapódáskor a gép darabokra tört - vasárnapra virradóra kiemelték a Visztulából, és alapos vizsgálatnak vetik alá. A baleset miatt lemondták a légibemutató további, szombati és vasárnapi programjait és a kísérő rendezvényeket.

Lengyelországban az elmúlt években rendezett légibemutatókon több halálos kimenetelű baleset történt. Legutóbb Krakkóban, 2009. június 28-án zuhant le egy parkra egy Cessna 172-es repülőgép, amelynek pilótája és három utasának egyike életét vesztette. A balesetet a pilóta hibája és a gép túlterheltsége okozta.